Itt a friss lista: kiderült, hol vannak az ország legjobb agrárképzései

HelloVidék   
  Megosztom
Itt a friss lista: kiderült, hol vannak az ország legjobb agrárképzései

Olyan szempontokat vettek figyelembe, mint az elsőhelyes jelentkezők száma, a felvettek pontátlaga, a nyelvvizsgával felvettek aránya, a tanulmányi versenyen helyezettek száma, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és aránya, valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók aránya. 

Hallgatói és oktatói kiválóság alapján rangsorolták a legjobb agrárképzéseket. A hallgatói kategóriában a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kara vezeti a listát, beelőzve a a SZIE Tájépítészeti és Településtervezési Karát és az Állatorvostudományi Egyetemet. Az oktatóiban a SZIE Kertészettudományi Kara tört az élre, a második helyen pedig egy négyes holtverseny alakult ki a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kara, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara, illetve a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara között, írja az Eduline a HVG Diploma 2020 kiadványát szemlézve.

A rangsor készítésekor olyan szempontokat vettek figyelembe, mint az elsőhelyes jelentkezők száma, a felvettek pontátlaga, a nyelvvizsgával felvettek aránya, a tanulmányi versenyen helyezettek száma, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és aránya, valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók aránya.

A HVG felsőoktatási rangsorában

- írtuk meg korábban. Csak az ELTE előzte meg a listán. Az összesített rangsor idén is a hallgatói és az oktatói alrangsorból áll össze: oktatói kiválóság alapján az SZTE a 2., hallgatói kiválóság alapján az 5. helyen szerepel. Ebből a cikkünkből az is kiderül, melyik intézmények kerültek be a top 10-be még.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

felsőoktatás

rangsor

agrárképzés

egyetem