Ez lett az elhagyatott magyar vidékből: hobbitházas ökotanyát csinált a fiatal belga pár

Madárcsicsergés, amerre a szem ellát, lankák, erdők és rétek. A falutól kicsit távolabb, egy földút mellett áll a favázas, emeletes vályogház - idilli díszlet lehetne egy hobbit filmhez, ha a fiatal tulajdonos épp nem egy fűkaszával az oldalán integetne nekünk. A GPS tévedett, de mi jó helyen járunk. A dombon kis méretű, roppant barátságos tehenek legelnek. Nem a világ végén járunk, 300 méterre vagyunk az osztrák határtól, Rönökön.

A régi időkben a falunak ezen a részén még öt házban öt család gazdálkodott

Korábban szeres települések voltak errefelé, a házak egymástól távol helyezkedtek el. A közeli dombtetőn lévő rönöki Szent Imre-templom tövében húzták meg 1920-ban a trianoni határt. A templom valamikor négy település lakóit szolgálata. Bár magyar oldalon maradt a pompás szentély, 1945 után egészen a rendszerváltásig megközelíthetetlenné vált, a műszaki határzár része lett, a határőrség magasmegfigyelőként használta. 1946-ban a falvak német lakosságának 90%-át kitelepítették. A hegyvidéken házak már nem maradtak. Kivétel egy parasztház – ahol majd kilencvenéves koráig élt az akkori tulajdonos. 2009-ben Jans Leen és Wijnants Wouter tőle vásárolták meg a magányos erdőszéli parasztházat, majd 2012-ben végleg ideköltöztek.

A belga párnál azóta sincs térerő, se közműhálózat, ellenben van jó pár tehenük, és építgetik önellátó gazdaságukat: a Szedervirág Ökotanyát. Egyre többen ismerik őket, hiszen kézműves kemény és félkemény házi sajtokat készítenek. Árulják a közeli kisboltokban, éttermeknek is szállítanak, ma már nyitott portaként is működnek.

Később további területeket is vásároltak, jelenleg már 5 hektáron gazdálkodnak. Mesélik, a régi időkben a falunak ezen a részén öt házban öt család gazdálkodott. A házak, egy kivételével nincsenek már meg. Érdekes viszont, jegyzik meg, hogy bárhová is mennek, minden legelőjükön találni legalább egy kutat.

De miért döntött úgy két belga fiatal, hogy Magyarországra költözik?

Leen 2009-ben mindössze 21, párja Wouter 26 éves volt, amikor elhatározták, hogy elköltöznek Belgiumból, és létrehozzák saját önfenntartó gazdaságukat:

Én már 15 éves koromban tudtam, hogy valami ilyesmivel szeretnék foglalkozni, hogy szabadon, a magam uraként szeretnék élni. De azt is tudtuk, hogy ilyen érintetlen vidéket nem találni Belgiumban. Ott nagyon sűrűn laknak az emberek, nincs se hely, se tér. A flamand részen laktunk, vidéken nőttünk fel mi is, de a falunkban például 15 ezren laknak. Fiatalok voltunk, ami pont azért volt jó, mert nem voltunk még annyira röghöz kötve. Nem is volt igazán kérdés, hogy belevágjunk-e vagy sem. A szüleink először aggódtak, a barátaink is csodálkoztak, de aztán mindenki elfogadta

– mesélik.

Wouter akkoriban veszélyes fák kivágásával foglalkozott, de egy ideig kamionozott is, párja pedig Belgiumban egy kertészetben dolgozott. Interneten kezdtek el keresgélni, és hamar megakadt a szemük Magyarországon. Ideutaztak, egy körutazást tettek az országban. Egy ingatlaniroda segítségével egy hét alatt meg is találták ezt a vidéket, benne pont ezt az erdőszéli öreg parasztházat.

Aki itt körbenéz, egyből megérzi mit is kereshettek annak idején ezek a fiatalok. Se közel se távol nincs szomszéd, körülöttük sok-sok hektár erdő. Ahogy mesélik, fontos szempont volt számukra, hogy ne legyenek a közelben szántóföldek sem, hogy amit termelnek valóban vegyszermentes lehessen. Az állataikat még gabonával sem szeretnék etetni, inkább szabadon legeltetik.

2012 őszén költöztek Magyarországra, először fel a régi parasztházba. Akkoriban még semmilyen helyi kötődésük nem volt, a nyelvünket sem beszélték. Később a közeli Őrségben találtak barátokat, nekik köszönhetően idővel remekül megtanultak magyarul is. Mostanra már kialakult a saját kis közösségük, vannak olyan barátaik – teszik hozzá, akikre bármikor számíthatnak.

Két kecskével indultak

Először két kecskével kezdték, akkoriban vágtak bele a sajtkészítésbe is. Aztán áttértek a tehenekre, az ok egyszerű: több tejet adnak, így több sajtot tudnak készíteni. Egy ritkább fajtát tartanak, a Jersey-t, ami kisebb méretű, mint például a magyar tarka, de a gyengébb táplálékból is jó minőségű, zsíros, magas fehérjetartalmú, egészséges tejet ad. Szelíd, és barátságos állatok. Az öthektáros, facsoportokkal, ligetekkel tagolt legelőt negyven kis részre osztották. Mindennap átköltöztetik az állatokat egy másikra. Így tud regenerálódni negyven nap alatt a fű.

Gyakran kérdezik tőlünk, mivel színezzük a sajtokat, hogyan ilyen szépek. Semmivel. A tej a legelőn válik sárgává, attól, hogy a tehenek kizárólag zöld füvet esznek. Télen például kevésbé sárga. Emiatt lesznek sajtjaink is színesek. Ez a bizonyíték arra, hogy termékeink szabadon tartott, jól táplált és boldog tehenektől származnak

– teszik hozzá.

Egy idő után aztán eladásra is elkezdték gyártani a sajtjaikat. A modern technológiát, ha segítségükre van, nem vetik meg, így szinte a kezdetek óta géppel fejnek. Külön helyiségben, bent az új vályogházban készül a sajt, bekukkantunk a műhelybe is. Naponta 60-70 liter tejet dolgoznak fel itt, amiből 8-10 kiló sajt készül. Kint pedig, az új érlelő helyiségben, már polcokon a kerek sajtok.

Hamar kiderül, hogy vegetáriánusok

A tyúkokat is a tojásaik miatt tartják, nincsenek disznóik sem. Húst egyáltalán nem esznek:

Egyszerűen nem bírjuk levágni őket, ezért nem is esszük meg

– magyarázzák.

300 négyzetméteres a kertjük, külön fóliasátorral, sokféle zöldséget és fűszernövényt termelnek, főként maguknak, önellátásra – mindenük megvan, télre is tesznek el. Nem használnak vegyszert, mégsem találni gyomot, mintaszerű a kert. Saját komposztjukkal mulcsoznak – mesélik.

Főként azt eszik, ami a kertben megterem. Amióta itt élnek, - barátaiktól megtanultak pár magyar ételt, imádnak például dödöllét csinálni. Megtanultak gombászni is:

Belgiumban nem szokás gombászni az erdőkben, nekünk ez is teljesen új volt

– mesélik.

Maguk építették emeletes vályogházukat

Külön téma lenne a speciális vályogház, amelyet két éve a völgy közepén építettek fel. A fachwerkes épület tartószerkezet fából van, a falak döngölt agyagból és szalmabálákból, kívül agyaggal tapasztva. A teteje nádfedeles. A gerendák találkozásánál lévő réseket birkák gyapjújával tömték ki. Még van rajta bőven munka – szabadkozik Wouter – két éve állt neki, szinte mindent saját kézzel csinált.

A régi parasztház is áll még a dombon, de kicsi volt már a családnak, ráadásul, meséli a fiatal feleség, a résnyi ablakokon alig jött be fény, viszont majd 90%-os volt a páratartalom, nem volt túl ideális. Először ezt újították fel a domboldalban, majd az erdőszélen csak természetes anyagokból (fa, agyag, nád) építettek egy kicsi házikót maguknak. Aztán a régi házat vendégházként működtették egy ideig, ahova belga turistákat hívtak. Aztán felhagytak a vendégfogadással és még inkább az önellátásra koncentráltak.

Az új házhoz igyekeztek minden alapanyagot helyben beszerezni. A szalmát 3 kilométerre vásárolták, az agyagot ott ásták ki a saját területükön, a fa a közeli erdőjükből van. Ez is az önellátás része - emelik ki.

Igazából egy modernnel kevert hagyományos technológia, de működik, remekül be lehet fűteni, de hűvös marad nyáron is, nagyon jó érzésünk van benne.

– teszik hozzá. A gerendák berakásánál segítettek a barátok, de speciális munkagépeket is használt. Persze ezekből a természetes építőanyagokból (ami jórészt a ház körül megtalálható) jóval alacsonyabbak a költségek, hiszen szinte töredékébe kerül az alapanyag, viszont hihetetlen kézimunka-igényes így felépíteni egy házat.

Saját kútjaik adják a vizet, és napelemek, valamint nagykapacitású akkumulátorok biztosítják az energiaellátást. A ház középpontjában egy nagy kemence és tűzhely van, ezen főznek és ez biztosítja télen a fűtést és a melegvizet. Most az a terv, hogy egy légkondicionáló berendezéssel szeretnék még fejleszteni a sajtérlelő helyiséget. Épül egy nyitott oldalú istálló is a teheneknek, és még szeretnének egy kis boltot is a bejáratnál.

Te is hasonló tanyáról álmodsz?

Végezetül még megkérdeztük, mit tanácsolnának azoknak, akik hasonló terveket dédelgetnek magukban. Wouter, mosolyogva ezt válaszolja:

Ne tegyék! Persze nem ezt mondanám, hanem azt, hogy csináljátok, de legyetek vele tisztában, ez az út nem egyszerű! Soha sincs idő kikapcsolni, nincsenek hétvégék. Itt folyamatos és állandó a munka, soha sincs megállás. Ha viszont van egy kis szusszanásnyi időnk, és körbe nézünk, látva ezt a békességet, roppant jó érzés fog el bennünket, hogy mindez a miénk lehet. Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy így élhetünk!

Címlapfotó: Pais-H Szilvia