Müzli helyett őseink csak ezt ették: ennyiből jön ki egy magyaros parasztreggeli

„Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, és vacsorázz úgy, mint egy koldus.” Szólt a régi mondás, de vajon mit ettek a magyar vidék parasztjai, hogyan reggeliztek ők? Bőségesen, mint a királyok, vagy szegényesen, mint a koldusok?

Egy biztos, kizárt, hogy müzlit vagy gabonapelyhet ropogtattak volna.

A Dunántúlon falun még hatvan-hetven éve is nagyrészt bőséges reggelivel indították a napot. A parasztember hajnalban az állatokkal kelt, aztán indult ki a mezőre, mi sem volt praktikusabb a gazdag reggelinél. Száz éve még gyakran levest is fogyasztottak reggelire, hozzá több fogás dukált (de erről később), ami pedig megmaradt, elcsomagolták a fedeles kosárba, jó volt délre!

Kérdőjel persze, hogy ilyen laktató reggeli után őseink hogyan vettek aztán kezükbe kapát. Én mondjuk egy ilyen lakoma után egy laptoppal befeküdnék az ágyba, és munka helyett végignézném a Korona soron következő évadát. Na ott, Erzsébet királynő udvartartásában más a divat, tolják a falatnyi reggeliket, szó sincs zsíros sonkás-kolbászos-tepsis magyaros rántottákról. (A tanulság csak annyi: az, hogy mi számít királyinak és mi nem, eléggé viszonylagos.)

A legjobb reggeli: a tepsis tojásos krumpli

Édesanyám, aki az '50-es '60-as években volt kisgyermek, gyakran megemlegeti, hogy az ő gyerekkorában, a Göcsej szegletében általában még a hurkát is reggel sütötték. Ugyanis a meleg reggeli volt a „divat”, disznóságok, telente kocsonya, sonkás rántotta, bundás kenyér, amiket mi már nem is igen ismerünk, sok egyszerű egytálétel. De amire még gyermekkoromból szívesen emlékszem én is, az a tojásos tepsis sültkrumpli, ami nem tévesztendő össze a rakott kruplival - na ezt is reggelire fogyasztották.

A receptje: vékonyra szeljük a burgonyát és a hagymát, beszórjuk az olajos tepsibe, sütni kezdjük... felverünk pár tojást tejföllel, aztán amikor már majdnem kész a tepsis krumpli, ráöntjük a piruló burgonyára, és visszatesszük, amíg át nem sül. Ennyi. Persze meg lehet bolondítani még sonkával is, de minek! Friss zöld salátával, kovászos uborkával isteni!

Évtizedekkel ezelőtt a gyerekeknek falun felkockázták a kenyeret, zsírban megpirították, apróra vágott fokhagymát szórtak rá, majd házi tejföllel meglocsolták. Ha pereccel vagy kiflivel csináljuk ugyanezt, és hagymás zsírban megpirítjuk, azt hívták az öregek "öntött perecnek". Isteni finom, mi gyakran ettük még kisgyerekkoromban, szombat reggelenként , dehogy falun, bent a megyeszékhelyen! A világ legegyszerűbb étele, tényleg.

A lágy- és a tükörtojás ma is elengedhetetlen kelléke a magyarok reggelijének, de a nagyszüleim hozzá a pirítóst még a sparhelt tetején ízzó platnin pirították. Zsírral megkenték a tetejét, hozzá forró cikóriakávét főztek.

Ahogy édesanyám mesélni szokta, a péksütemény falun nem számított tipikusan reggeli fogásnak. Mennyei buktát, túrósbatyut, kalácsot sütöttek, de nem reggelire. Sokkal inkább ebédre fogyasztották ezeket a kelt tésztákat - legalábbis felénk.

100 éve viszont még egészen más étkek számítottak parasztreggelinek

A mostanság parasztreggelinek tartott szalonnás-sonkás-kolbászos, krumplival megfejelt rántotta vitathatatlanul a „paraszti” kultúránk része, de a néprajzi leírások szerint 100 éve a Göcsejben (Gönczi Ferenc 1914-ben megjelent néprajzi írása szerint) még egyáltalán nem ilyen ételekkel indították őseink a napot. Hús sem igen került hétköznap reggel a parasztember asztalára, hacsak nem épp dísznóvágás után voltak.

Télen reggel és este főztek, délben, ha maguk voltak, száraz étellel is beérték. A legnépszerűbb reggeli eledelnek pedig a káposztaleves számított.

Azt tartják, hogy ha káposztát a göcsejiek nem ehetnek, egész nap éhesek - jegyezte le Gönczi, majd hozzátette:

A nagyobb házaknál 6-10 „aku” káposztát savanyìtanak be. Az első tál étel általában savanyu. A káposztán kìvül főznek reggelire: kurümpi-, (burgonya-,) ides-, sava- nyító-, sárgoriépa-, karalábi-, tejes-köles-, handinya–és vorgányolevest; tejfölösborsu levest savanyúan, édestejjel vagy eczettel. Eczetlevest, rántva: tikmonyas vagy rongyoslevest. Ez utóbbi egyszerű rántott leves, melybe a föltört tojás tartalmát kanállal eregetik bele. Tiszta rántottlevest, dudori– v. savulevest. Ez utóbbit aludttejből főzik s belehabarnak. A katrabuczaleves is ilyenféle. Ebben túró is van. Paprikásleves. Régebben a lencse a legfontosabb ételek egyike volt. Levesbe főzték.

A reggelinél a második tál étel – legtöbb helyen – lisztből készült, hogy a teltség érzetét biztosítsa. Leginkább gánicza-gombócféléket készíttek, mint:

száraz-, búzagombuczot, kukoriczagombuczot, („liélekhajgálu” v. „baltafütyüke”), kukoricza-, dödöllegániczát. Ez utóbbi kukoricza– s búza- liszt keveréke. Többféle prószát, (málét,) kurumpis, kukoricza-, árpa-, tök- magos, kábosztás, répás és zsirkás prószát. A prószákat küőtten és egyszerűen készìtik. Az előbbi a finomabb.

Ki ülhetett le az asztalhoz?

Ma már az is furcsának tűnhet, hogy őseink bizony nem feltétlenül reggeliztek együtt. Egyáltalán nem úgy ettek, mint manapság. Régebben az asztalhoz csak 15-16 éves koruktól eresztették a gyermekeket, mikor már „dolgosszámba jöttek s elég illendően tudták magukat viselni”.

A patriarchális családi élet idején csak a férfiak ülhettek az asztal mellett. A fal mellett húzódó karospadokon volt a gyerekek helye, míg a nők az asztal másik két – szabad – oldalánál álltak. Nem szabadott ülve enniük. "Azt mondják, hogy az ülve evő leány soha sem ment volna férjhez, mivel mindenki lustának tartotta volna. Az ilyeneket azért, mert ülve ettek, az öregebb asszonyok megpirongatták." És ez – jegyzi meg Gönczi Ferenc - még száz éve is fenn állt.

Nem csoda hát, hogy szegény nagyanyám se igen ült hétköznap közénk, az asztalhoz, inkább mindig a sparhelt mellett, a kisszéken evett, ott volt az ő állandó helye.

Amit még ennél nehezebb tudok elképzelni, hogy:

a család felnőtt tagjai még sok helyen közös tálból esznek olymódon hogy mindegyik közvetlen a tálba nyúl kanalával, telemerìti s azt a tál széléhez érinti, hogy az étel az abroszra ne csöpögjön és merev tartással viszi a szájához. A leányok mielőtt a szájukhoz vinnék a kanalat, elfordulnak s úgy teszik a szájukba az ételt. Ha tányérból esznek, a tányér fölé hajlást illetlennek tartják.

- írja le Gönczi Ferenc 1914-ben.

Mit ittak a reggelihez?

Erről a néprajzos krónikás nem szól, az '60-70 években, édesanyám elmondása szerint kakaót biztos nem főztek a gyereknek, sem teát, mármint feketét. Ittak viszont kávét, édesanyám falujában még hársfateát is gyakran kortyolgattak, mézzel, reggelenként.

Emma néni kertjében volt egy öreg hársfa, amikor elérkezett az ideje, levágtak egy nagy ágat – így mesélték, aztán arról gyűjtötték be a teának valót a falubeli asszonyok. Hozzá citrom, az sokáig nem volt, boltba is ritkán jutottak el a falusiak, pénzük sem volt, a kamilla és a csipkebogyó viszont szintén ott termett az útszélén, ezeket is szárították, és főztek belőlük reggelente teát.

A mai parasztreggeli (ami után garantáltan nem kell ebéd)

A parasztreggeli persze mostanság egy nagyon laktató, kalóriadús egytálétel, tulajdonképpen egy alaposan megpakolt omlett, magyaros változatban. Íme, egy alaprecept, de nálunk reszelt sajt is jöhet a tetejére, és mivel nem vagyok az a kimondottan szalonnás típus, előbb vágok bele olajbogyót, de ezt most hagyjuk is:

• 6 tojás
• 40 dkg krumpli
• 15 dkg kolbász
• (10 dkg húsos szalonna – aki szereti)
• 1 nagy fej hagyma
• 1-2 gerezd fokhagyma
• 1 nagyobb tv paprika
• 1 közepes paradicsom
• só, frissen őrölt bors
• olaj

A krumplit hasábokra vágjuk, majdnem puhára főzzük, és olajon magas hőmérsékleten pirítani kezdjük. Amikor színt kap, hozzáadjuk a nagyobb kockákra vágott paprikát, a felvágott hagymát, a nagyobb darabokra vágott paradicsomot és a vékony karikákra vágott kolbászt is. Sózzuk, borsozzuk, esetleg kevés friss majorannát, zöldfűszereket (most például még van medvehagyma, kígyóhagyma, lestyán vagy petrezselyemzöldje) dobhatunk mellé. Kevés sóval felverjük a tojásokat, ráborítjuk a serpenyőben piruló zöldségekre, és gyors mozdulatokkal helyrerázzuk, és már kész is a parasztreggeli.

Címlapkép: Fortepan