Rekordszámú nevezés érkezett a gyulai pálinkaversenyre: ezekben a kategóriákban indulnak

MTI   
  Megosztom
Rekordszámú nevezés érkezett a gyulai pálinkaversenyre: ezekben a kategóriákban indulnak

Rekordszámú nevezés érkezett a Gyulai Pálinkafesztiválon belül meghirdetett Brillante-2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyre. A díjakat május 18-án osztják ki - közölték a szervezők. Varga-Bora Tímea elmondta, idén 1353 minta érkezett, szemben a tavalyi 1178-cal. A nevezők jelentős része évek óta visszatérő versenyző, de kiemelkedően sokan most először jelentkeztek - jegyezte meg.

A legtöbb, 219 párlat idén a szőlő és szőlőeredetű termékekből érkezett. Az év gyümölcséből, a birsből 97 mintát küldtek be. Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is - mondta.

A beküldött tételeket 23 tagú, elismert hazai és nemzetközi bírálókból álló zsűri értékelte április elején. Megvizsgálták, hogy a termék ízében, illatában tiszta-e, és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere. Emellett a textúrát és az összbenyomást is pontozták - ismertette.

Magán- és bérfőzött italok is versenyeznek

A versenyen idén is a legjobb bérfőzetett és magánfőzött párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét jutalmazzák. Díjazzák a legjobb kereskedelmi pálinkát és a legeredményesebb kereskedelmi főzdét is.

Az év gyümölcse idén a birs, a legjobb abból készült párlatot külön díjazzák majd. A fődíjak mellett champion, azaz kategória győzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak. A 24. Gyulai Pálinkafesztivált május 17-19. között rendezik meg. A verseny eredményeit 18-án, szombaton 16 órakor a Hungest Hotel Erkelben hirdetik ki - közölték a szervezők.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gyula

gasztro

pálinka

pálinkafőzés

párlat

párlatverseny