Végre fellélegezhetnek a gazdák? Kiderült, hogy alakulhat az idei gyümölcstermesztés
Bár idén mérsékeltebbek voltak a fagykárok az előző évekhez képest, idén - a 2022-es esztendőhöz hasonlóan - megint csak a hőség és az aszály jelentett óriási gondokat a magyar gyümölcstermesztőknek.
Nehéz és bizonytalan időszak előtt áll a magyar gyümölcstermesztés, a klímaváltozás és hatásai, a hazai gyümölcsösök állapota és a munkaerőhiány egyre komolyabb problémát jelent a hazai termelőknek, a kihívásokra minél előbb megoldást kell találni. Erről Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke beszélt az Agrárszektornak.
Mindössze 330 ezer tonnát prognosztizáltunk a jó termésnek tekinthető 500-600 ezer tonna helyett, de az utóbbi 3-4 hét aszálya és hősége miatt már borítékolható, hogy a végső eredmény a 300 ezer tonnát sem fogja elérni
- mondta el Apáti Ferenc.
A FruitVeB elnöke beszélt arról is, hogy Magyarországon az elmúlt időszakban tovább romlott az ültetvények állapota. Egyre magasabb ezek átlagéletkora és kondíciója, ráadásul az idősebb ültetvények eleve rosszabb egészségi állapotúak. Emellett kevés az új telepítés is, és az öntözés dolgában sem sikerült előrelépni, az öntözött területek aránya nem változott érdemben az utóbbi években. Ebből kifolyólag a hazai gyümölcsösök ugyanolyan mértékben vannak kitéve az aszálynak és a hőségnek, mint 5-10-15 éve - tette hozzá a szakember.
A klímaváltozás és a következő időszak pályázatai határozhatják meg az ágazat jövőjét
Apáti Ferenc kiemelte, hogy a magyar gyümölcstermesztés kilátásait és lehetőségeit illetően régi-új, szinte örökzöld téma a klímaváltozás, illetve az extremitások felszaporodása miatt ennek káros hatásai: az egyre gyakoribb tavaszi fagykárok, a heves zivatarok és jégverések, egyes időszakokban a több hónapos hőség és aszály, más időszakokban pedig az extrém sok csapadék okoz problémát, amikor pár nap alatt több havi mennyiség hull le.
És bár sokat lehet hallani arról, hogy a megváltozó éghajlati körülményekre a délebbi gyümölcsfajták termesztése lehet a megoldás, a szakember szerint az ilyen mediterrán fajok (füge, datolyaszilva) termesztésében a magyaroknak még nincs termelési tapasztalatuk, de még ha lenne is, akkor sem lehet egyik évről a másikra átállni ezek termesztésére.
Apáti Ferenc beszélt arról is, hogy az ágazat szereplőit megmozgató másik nagy aktuális téma, hogy szeptember-októberben lesznek elérhetőek a kertészeti pályázatok, ahová nemcsak az ültetvénytelepítés, a hűtőházak és üvegházak tartoznak, de a posztharveszt beruházások is - mondta el a szakember, hozzátéve, hogy már futnak a nem csak kertészeti témát tartalmazó élelmiszeripari pályázatok is.
A FruitVeB elnöke szerint ugyanakkor nagy kérdés, hogy mire és mennyi támogatási/fejlesztési igényt fognak benyújtani a termelők és feldolgozók, és nagy érdeklődéssel várja, hogy mely területeken akarnak majd fejleszteni a gazdák, és mely területeken nem.
Szerintem ültetvénytelepítésre nem lesz nagy igény, ültetvénykorszerűsítésre még csak-csak, ellenben üvegházra, fóliaházra és posztharvesztre, illetve élelmiszeripari fejlesztésekre, beruházásokra igen
- vélte Apáti Ferenc.
A szakember szerint a siófoki Agrárszektor Konferencián mindenképp fókuszba fog kerülni, hogy a Közös Agrárpolitika mely támogatási jogcímeire érkeztek támogatási igények, és elemezni fogják azt is, hogy mely területeken milyen fejlesztési igények vannak, valamint azt, hogy mi fog fejlődni a jövőben a kertészetben, és mi nem.
Szinte teljes körű átalakulásra, megújulásra lenne szükség az ágazatban
Azzal kapcsolatban, hogy mitől kerülhetne jobb helyzetbe kerülhetne az ágazat, Apáti Ferenc elmondta, hogy több területen is komoly fejlesztésekre lenne szükség. Ezek egyike a káros időjárási hatások elleni védelem, ami az öntözést, a jéghálók és fagyvédelmi technológiák létesítését jelenti. Ezek nélkül ugyanis egyre kevésbé lehet frisspiaci gyümölcsöket termelni Magyarországon.
Frisspiaci gyümölcsöt csak az termeljen, aki olyan intenzív ültetvényt tud létrehozni, ami öntözött, jéghálós, fagyvédett együtt. Ha ezek valamelyike hiányzik, akkor nem szabad frisspiaci gyümölcsültetvény telepítésébe kezdeni, sőt, a szamócánál és a cseresznyénél még esővédő fóliatakarásra is szüksége lesz a termelőknek. Ez azonban rengeteg tőkét és szaktudást igényel, ami sokaknál nem áll rendelkezésre.
- húzta alá Apáti Ferenc.
Ami a jövőt illeti, óriási a bizonytalanság. A FruitVeB elnöke szerint az már most látszik, hogy a következő pár évben el fog tűnni a magyar gyümölcsösök közel fele. Ennek egyik oka az ültetvények életkora, de a rossz egészségi állapotok és a termelők elöregedése is hatással lesznek a folyamatokra. Apáti Ferenc szerint körülbelül 40 ezer hektárnyi gyümölcsös fog megmaradni az országban.
Ez azonban nem feltétlenül baj, mert korszerű, öntözött és intenzív ültetvényekkel ennyi is elég lenne az ország önellátásához. A következő időszakban arra kell összpontosítani, hogy ez a megmaradó 40 ezer hektár és a most települő ültetvények korszerűek legyenek
- tette hozzá Apáti Ferenc.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)