Kezdődhet a gólya-valóságshow: élesben figyelheted a mentett fiókák hétköznapjait

HelloVidék   
  Megosztom
Kezdődhet a gólya-valóságshow: élesben figyelheted a mentett fiókák hétköznapjait

Ahogy korábban írtam, minden rosszban valami jó, így az, hogy Gombócka egyedüli fióka maradt lehetőséget adott más, mentett fiókák adoptálására - írja posztjában a BirdMania - Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont.

Ahogy a posztban írják, három fióka került be most Macus és Szofi alá, azért nem több, mert ebben a korban még a fiókák takarása eső, hideg időjárás esetén létfontosságú, és a négy is alig fér alájuk, nemhogy öt, vagy több. Az adoptálásra került fiókák közül a kettő nagyobbik az mentett tojásból, inkubátorban kelt, idáig ember által nevelt.

Ők tojás korukban áramütés útján árvultak el, Görgeteg nevű településen, fészekből való kimentésük a DDNP, illetve az EON közreműködésével történt, amiben a Bütyök Állatotthon és Állatvédelmi Egyesület volt a "távoli kezünk". Bár van aki szerint ilyenkor a "természet rendje" az lenne, ha a tojások odavesznek, hála ég sem Duna-Dráva Nemzeti Park, sem a Somogy Vármegyei kormányhivatal, mint zöldhatóság nem így gondolta (mondjuk áramütésben elpusztulni egy felnőtt, fészkelő gólyának sem a"természet rendje"). A mentés létjogosultságát, azt, hogy ennek maximális van értelme, az bizonyítja, hogy a tojásokból fiókák lettek, most pedig a két legnagyobb adoptálásra is került. Külön figyelemre méltó, és módszer működőképességét igazolja vastagon, hogy a közben eltelt 2 nap alatt már látni, hogy hiába, hogy eddig ember nevelte őket, a fiókák tudnak gólyául. Ugyanúgy reagálnak a szülőkre - pl riadó hangra azonnal fekvés, hullának tettetés van -, ugyanúgy tudják hogyan kell a szülő alá húzódni árnyékért, vagy eső elől, hogyan kell inni, enni kérni, mintha világ életükben a fészekben cseperedtek volna. Minden évben többet tudunk meg, tapasztalunk az adoptáció lehetőségeiről, ami fontos eszköz lehet a faj védelme szempontjából is a jövőben. Ugyanúgy igaz ez a harmadik adoptált fióka esetére is. Ő ötödik, később kikelt és ezért fiatalabb, ebből eredő mérethátrány miatt a szülőfészekben biztos halára ítélt fióka volt Seregélyesen. Négy napnyi, eléggé nehézkes egyeztetés után látta be a DINP, hogy mi vagyunk a mentőszervezet, a mentési döntés és ennek a felelőssége is a miénk, így végül pünkösd hétfőn ki tudtuk emelni, menteni a kicsit

- írják, majd hozzáteszik, teljesen kiéhezett volt, első ürüléke is csak általuk adott első etetés "átérése" után lett.

Még aznap - jórészt a nemzeti park irányából ránk nehezedő nyomás okán - be lett téve Macusék fészkébe, de másnap ki kellett venni, mert kiderült, a több nap késlekedés közben megfázott, így inkubátorba kellett tenni. De sikerült rendbehozni, felerősíteni, így most ő is (újra) Marcus és Szofi alá került. A kimentés révén megkapta a lehetőséget az életre, reméljük ügyes, egészséges, szép gólya cseperedik belőle. Ezt azért hangsúlyozom ennyire, mert e szent pillanatban egy ugyanilyen ötödik kicsi éli utolsó napjait, óráit Gyálon, a Wass Albert utcai fészekben, akinek a kimentését a Duna-Ipoly Nemzeti Park szabotálta nevetséges indokokkal, nevezetesen azzal, hogy a mentés okozta zavarás miatt meghiúsulhat a teljes fészkelés...., amiről tapasztalatból tudja mindenki a szakmában, hogy nettó marhaság..., ezernyi példa van rá, hogy nincs ilyen valós kockázat.... Úgyhogy vagy úgy cselekszenek, adnak ki állásfoglalást, hogy ennyire nem értenek hozzá, vagy csak olcsó kifogás, hogy meghiúsítsák a mentést..... Az EON meg erre hivatkozva megtagadta, hogy hozzáférést biztosítson a fészekhez, így tevőlegesen is hozzájárul, felelős lesz a fióka haláláért. Úgyhogy ezúton gratulálok a DINP illetékesének ehhez a szakmai mélyponthoz, az EON-nak meg a kiábrándító lelketlenségéhez

- zárták posztjukat.

Az adoptált fiókák és Macusék életét a webkameránkon át lehet követni:

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gólya

webkamera

gólya mentés

fiókamentés