Nagyot drágulhat a műtrágya, ha bezár Bige László gyára
Bige László azt mondta, nagy hatással lenne a piacra, ha a Bige Holdingnak le kellene húznia a rolót.
Bige László azt mondta, nagy hatással lenne a piacra, ha a Bige Holdingnak le kellene húznia a rolót.
A program indulása óta rengeteg érdeklődő kattintott a HelloVidék falusi csokkal foglalkozó aloldalára, most pedig azt néztük meg, hogy a statisztikáink alapján mely megyékben és településeken van a legnagyobb érdeklődés a falusi csok iránt.
Közel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a Zalakarosi Fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét, amelyet kedden avattak fel.
A Művészetek Völgye is csatlakozott a Balaton-környéki kerékpáros fejlesztésekhez. A fesztiválra ellátogatók a BringaVölgy-Tekerő Programok keretében idén először olyan vezetett túrákon ismerkedhetnek meg a környék tájaival, amelyek egyike a jövő évi Giro d'Italia magyarországi útvonalát is érinti.
Szerda este publikálják a felvételi ponthatárokat, ezzel pedig megkezdődik az albérletszezon, amelynek során megugrik a kiadó lakások iránti kereslet.
A miskolci Tiszai pályaudvaron folytatják az utasperonok felújítását.
A virágoskertbe általában csak virágok kerülnek, pedig vannak olyan zöldségek, melyek igencsak feldobhatják az összképet. Néhány zöldség virágzásakor annyira mutatós, hogy simán felveszi a versenyt a legszebb virágokkal is.
A szédüléssel küzdő betegek állapotát nemcsak a nyári hőség, de a hirtelen időjárás-változás is befolyásolhatja.
Adománygyűjtés indult a Heves megyei és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei árvíz-, illetve viharkárosultak segítésére.
Hatalmas átalakulásokon fog átmenni a Tesco. Új üzletek létrehozása helyett ilyen fejlesztésekkel járnának a vásárlók kedvében.
Eddig közel 14 ezer család vette igénybe a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását, az első hetek igazolták a várakozásokat, "nagyon szólt" a program.
62 éves korában elhunyt Fátyol Rudolf hegedűművész, a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia vezetője.
Nem mindennapi, amit egy Tamásiban élő férfi tesz a fecskék fennmaradásáért. Mátics Ferenc 300 mesterséges fészket tett a saját háza eresze alá, otthont biztosítva ezzel rengeteg madárnak.
Elárverezték annak a tiszaújvárosi anyukának a lakását, aki azért nem tudta fizetni a hitelét, mert letépte a karját egy rossz tésztagép és nem tudott dolgozni. Az asszonynak egy hete van arra, hogy elhagyja az otthonát.
Lőfegyverrel való visszaélés és kábítószer birtoklásának gyanúja miatt indult eljárás egy ormosbányai férfival szemben, akitől több fegyvert, számos lőszert és drogot is lefoglaltak.
Az Audi 41 milliárd forintból bővíti Győrben a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és elektromos meghajtásokat gyártó egységét.
Kisebb, a Richter-skála szerinti 2,1-es erősségű földrengés volt Jászberény közelében kedden.
Száz külföldi hallgató érkezett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) július 21-én kezdődő huszadik Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem elnevezésű programjára. Debrecenbe 33 országból 156 hallgató érkezett a ma kezdődő nyári egyetemre.
Az NFSZ honlapján közölte, hogy júniusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,3 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,7 százalék.
Dinnyejelölő kampány indul Magyarországon, melynek az a célja, hogy a fogyasztók biztosan meg tudják állapítani, hogy hazai, vagy külföldi dinnyét vásárolnak.