Filléres magyar étel, nem csak szegényeknek: rengeteg néven ismerik, mindenki imádja

Emlékeztek az 1987-es télre, a nagy havazásra? Nem egyszer előkerül a téma, most is, amikor lányommal prószát sütöttünk - télvíz idején, kint plusz 18 fok, napsütés és madárcsicsergés közepette. Reszeltük a krumplit, bele a tálba, közben próbáltam felidézni nagymamám hogyan is csinálta. Akkor jutott eszembe megint az az ominózus 1987-es tél, a disznóvágással.

Amikor egyetlen nap alatt vagy 40 centi hó esett a Göcsejben, és mi elzárva maradtunk, nagycsaládosan, 15 kilométerre a várostól, ahol éltünk. Magam előtt látom azt a hétfő reggelt: nagymamám befűtött kiskonyhájával, ahol akkor voltam kisgyerekként a legboldogabb, amikor krumpliprószát sütött. Azt imádtam a legjobban, amikor nem palacsintasütőben, hanem tepsiben sütötte.

1987 telén 30-40 cm hó esett, egyetlen nap alatt. Az M7-es járhatatlan hósivataggá vált, a nagymamáméknál pedig, ahogy meséltem, épp disznóvágás volt. A faluból se ki se be, ott maradunk vasárnap este is. A szülők úgy határoztak, lesz ami lesz, a városban a munka nem várhat, reggel nekiindultunk gyalog. 15 kilométerre voltunk Zalaegerszegtől, a szülők intéztek egy teherautót – jöjjön elénk, ameddig csak tud. Nagymamám kétségbe volt esve, hajnalba felkelt, befűtött a sparheltbe, és nekiállt sütni. Az unokáknak a meglepetést cukroszacskóba rejtette. Aznap, hétfőn, a nagy hóesés másnapján én csak a szikrázó napsütésre emlékszem.

Buli volt, még sportcipőben is, amiben 10 perc után szuttyogott a hólé. Kabátom se volt normális, mikor szombaton elindultunk otthonról, szó sem volt még hóeséséről. Mi meneteltünk libasorban, már elhagytuk a falut, a beígért teherautó azonban csak nem érkezett meg, mentünk, mentünk. Egyre csak abban bíztunk, a következő domb után megpillantjuk azt a járművet. 10 kilométert gyalogoltunk szikrázó napsütésben, mindenütt hófalak, tapostuk a havat, minden idők legkeményebb téli napján. Aztán, már közel a városhoz, megpillantottuk a teherautót... Addigra szétfagytunk, de a kocsiban előkerült nagyanyám cukroszacskója, benne a hajnalban sütött finomság… Nem prósza volt, bukta, máig emlékszem az ízére, baracklekváros...

Kicsit elkalandoztam, de megint ez a történet jutott eszembe, miközben próbáltam visszaidézni, hogy is sütötte a kiskonyhában nagyanyám a krumpliprószát. Biztos tepsiben, biztos zsírral, de vajon mennyi lisztet tett bele? Volt egy titkos összetevő is amivel már napokkal a sütés előtt készült: az aludttej. Arra azért emlékszem, hogy alig tett bele lisztet, ettől aztán még kruplisabb és finomabb lett. Szerintem hagymát is reszelt bele, én legalábbbis szoktam, úgy még finomabb.

Tudjátok, honnan ered a prósza név?

Más néven porósza, poróca, túl a Dunán igy is ejtik, proha (poroha). A mi krumpliprószánk amúgy nemzetközi étel, nagyon sok verziója létezik, így a svájci rösti, a svéd rarakor, az angolszász hash browns, vagy a magyar tócsi, tócsni, toksa (Észak-Magyarország), macok (Mátra), cicege, tócsi (Veszprém megye), lapcsánka (Somogy, Baranya és Zala megye), lepcsánka Hajdúságban, Nyírségben gánica (Őrség), matutka (Közép-Magyarország), krumpliprósza (Somogy, Baranya és Zala megye), görhöny (Szabolcs-Szatmár megye), lapotyka (Vas megye)- A Dunántúlon több néven ismert (melyek receptje eltérhet): beré, berét, cicege, tócsi, enge-menge, krumplimálé. Emellett a rösztike, a harula, röstiburgonya, lepkepotyi, placki, bramborák és még sok néven előfordulhat ez a krumplilepény, de a lényeg mindegyiknél ugyanaz: nyersen reszelt krumpli olajban kisütve. Alapreceptje is roppant egyszerű, és valljuk be őszintén: a legszegényesebb időket idézi.

Édes változatban is ismert a prósza

Egy tejjel föleresztett kukoricalisztből való, vajas vagy zsíros, keményebb és vastagabb süteményt is neveznek prószának, amit más tájegységeken görhe, görhön, görhő néven ismernek. A mi vidékünkön egyszerűen csak kukoricaprószának vagy málénak hívják. Édes és kicsit sós is egyszerre, és mivel szintén aludttejjel és kukoricalisztből, kevés cukorral készül, laktató, ráadásul Zalában ez hagyományosan gluténmentes étel.

Leves mellé, főételként is fogyaszthatjuk, akár a szilvás gombócot, mert nem kifejezetten desszert. Jellemzően friss szilvával – lekvárral vagy frissen szedett, kimagozott gyümölcsből, esetleg befőttből – készítik, de mennyei barackból, sőt meggyel is. Szerte Zalában jellemzően kukoricalisztből sütik, de a szilvamálét ismerik az Őrségben is, ott búzalisztből keverik ki a tésztáját.

Térjünk vissza a göcseji krumpliprószára!

A mi krumpliprószánk annyiban különbözik a tócsnitól, hogy hagyományosan aludttejjel készül és tepsiben sütik. Aludttej helyett egyébként ugyanúgy elkészíthető kefirrel is, de azért a házi aludttejet semmi sem pótolja!

Lányommal most vegyesen sütöttük – én nosztalgiából egy adaggal tepsibe raktam, ő pedig palacsintasütővel kisütött pár darabot, aztán összehasonlítottuk, kinek melyik ízlik jobban. El nem hiszitek, de ugyanannak a tésztának is nagyon más íze tud lenni, attól függően, miben sül! A tepsis vátozatot én azért is szeretem jobban, mert kevesebb zsír vagy olaj kell hozzá, így epe- és gyomorkímélőbb, nem mellesleg kevésbé munkaigényes is.

Krumpiprósza alaprecept

Hozzávalók:

• 6-8 db burgonya
• 3 dl házi aludttej vagy kefir
• 4-5 evőkanál finomliszt
• 1 gerezd fokhagyma
• bors ízlés szerint
• só ízlés szerint
• disznózsír a tepsi kikenéséhez
• 2 dl tejföl
• 15 dkg sajt

Elkészítés:

A krumplikat megpucoljuk, megmossuk, aztán lereszeljük. Az aludttejjel összekeverjük, elkeverjük benne a lisztet, az összezúzott fokhagymát és egy teáskanál sót.

Alaposan összekeverjük, zsírozott, lisztezett tesibe öntjük. Kb. 3/4 óráig sütjük, közepes lángon. Akkor jó, ha kicsit pirult már a teteje.

Ha kész, kicsit állni hagyjuk, majd felvágjuk nagyobb kockákra, és ízlés szerint, tejföllel megkenjük a tetejét.

Ugyanzet a masszát kisüthetjük – kerek formára – palacsintasütőben is. Lányommal mi most felesben csináltuk, mert a családban ki így, ki úgy szereti. Egyszerű, tepsiben nem is időigényes, bármikor, hétköznap vacsorára is elkészíthető. Mi aznap sütőtökkrém-levessel fogyasztottuk. De erről majd máskor, a krémlevesek világa egy külön mesét is megér...

Fotók: Pais-Horváth Szilvia