Súlyos bírságot kaphatsz ezért a magyar erdőkben: csak így szedheted idén a medvehagymát

HelloVidék   
  Megosztom
Súlyos bírságot kaphatsz ezért a magyar erdőkben: csak így szedheted idén a medvehagymát

A szakemberek előrejelzése szerint az enyhe tél miatt az átlagosnál hetekkel korábban, akár már március elején elkezdődhet a medvehagyma idei szezonja. Ennek alapján most azt néztük meg, hol érdemes medvehagymát gyűjteni, illetve összeszedtük a szedésre vonatkozó legfontosabb szabályokat is. Lássuk, merre érdemes indulni, ha gyűjtésre adjuk a fejünket.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívása szerint saját fogyasztásra naponta legfeljebb két kilogramm medvehagymát szabad gyűjteni azokban az állami erdőkben, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek, a kereskedelmi célú gyűjtéshez pedig minden esetben engedély szükséges.

Az érdeklődők az érintett területet kezelő erdőgazdaságtól, illetve nemzeti park esetén az azt irányító igazgatóságtól kérhetnek hiteles információt, valamint a Nébih interaktív erdőtérképén is tájékozódhatnak az egyes erdőterületek besorolásáról.

Az előzetes hozzájárulást magánterület esetén a tulajdonos, állami erdő esetén a területet kezelő erdészet állítja ki. Kereskedelmi forgalomba hozatalnál pedig fel kell tüntetni a címkén a gyűjtő vagy forgalmazó nevét és címét, valamint a származási országot

Tartsd be a szabályokat, kerüld el a bírságot!

Az értékesítésre szánt medvehagyma gyűjtése engedélyhez kötött és adóköteles (melyről korábban részletesen itt írtunk). Ennek elmulasztása pedig komoly büntetést vonhat maga után.

Mulasztás esetén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal információi szerint, maximum 200 000 forintos büntetést szabhat ki magánszemélyre, amin felül a vétkes köteles megfizetni az elmaradt adót, továbbá az ehhez tartozó esetleges késedelmi díjakat is. Az elmaradt adózáson felül az is büntethető, ha valaki az erdőtulajdonos engedélye nélkül árusítás céljára gyűjti a medvehagymát. Érdemes tehát résen lenni azoknak, akik tavasszal kereset kiegészítésként megrohamozzák az erdőt a medvehagyma szezonban. Ha ennek fejében gyűjteni indulnál, mutatjuk, hová érdemes kilátogatni.

Legnépszerűbb medvehagyma gyűjtő területek

Az ország legismertebb medvehagyma-termő termőterülete a Mecsekben található, amit hamarosan ellep a tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztító gyógynövény. A Mecsekerdő kezelésében lévő területeken, amelyek nem állnak természetvédelmi oltalom alatt, saját szükségletére bárki szabadon gyűjthet medvehagyma-levelet. Az állami erdőkre vonatkozó szabályozás szerint ennek maximális mennyisége naponta legfeljebb két kilogramm. Kiemelt területnek számítanak egyébként az Éger-völgy, a Száraz-kút-pihenő, és az Égett-szállás is. A következő térképen tájékozódhatunk a Mecsekerdő Zrt. által kezelt erdőterületek erdészeti beosztásáról, védett természeti területekről és a medvehagyma kíméleti területekről is.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében lévő Gerecse Tájvédelmi Körzetben is szép számmal gyűjthetjük a medvehagymát, legfőképp Pusztamaróton, de a Bakony keleti és nyugati vége (Burok-völgy, Bakonybél, Kovácsi hegy-Tátika-Uzsa által határolt terület) is ígéretes zsákmányszerzés céljából.

Fejér megye az egyik legjobb medvehagyma lelőhely az országban, illetve Európában is egyedülállónak számít a Kisgyón Természetbarát Telep környéke. De a dégi Festetics-kastély kertjében is bőven találunk medvehagymát. Fontos viszont, hogy ezen a területen általában egy-két héttel később jön a szezon csúcsa, mint a Mecsekben.

A Zala megyei Obornak és Bocska közötti erdőbe is érdemes ellátogatni, itt is sok a medvehagyma.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

medvehagyma

medvehagyma gyűjtés

medvehagyma gyűjtés szabályai

gyűjtés

gyűjtögetés

szabályozás

bírság

büntetés

nemzeti adó- és vámhivatal

nemzeti élelmiszerlánc biztonsági hivatal