Vége a dalnak: bezárja szolnoki üzemét Bige László
Napokon belül megkezdődik a szolnoki Bige Holding (egykori Tiszamenti Vegyiművek) dolgozóinak elbocsátása.
Napokon belül megkezdődik a szolnoki Bige Holding (egykori Tiszamenti Vegyiművek) dolgozóinak elbocsátása.
Az állatállomány Magyarországon az elmúlt 8 évben 30 százalékkal nőtt, mára a tehénállomány mintegy 403 ezer egyedből áll. A tejhozamot illetően az ország az elsők között van az Európai Unióban.
A várakozásoknak megfelelően 3,9% maradt az infláció májusban az előző havi 3,9% után, a fogyasztói árak egy hónap alatt 0,7%-kal nőttek. Az inflációs nyomás érdemi fokozódását mutatja, hogy a maginfláció 4%-ra gyorsult, így feltehetően az adószűrt maginfláció is emelkedett az előző havi 3,4%-os szintről.
A 2020 januárjában a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján esedékes nyugdíjemelés meghatározásakor 2,8 százalékos fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni.
A magyar gazdaságot közvetlenül is érintheti a konfliktus, mert a győri Audi mexikói testvérvállalatainak is szállít motorokat.
A hazai önkormányzatok, különösen a nagyobb városok számára meglehetősen fontos bevételi forrás a helyi iparűzési adó, amit a helyi vállalkozások fizetnek be a városkasszába. Egy-egy nagyberuházást követően ezek a bevételek jelentősen megugorhatnak. Vajon mennyit profitálnak majd a debreceniek az új BMW gyáregység megépüléséből?
Az első negyedév végére 102,7 ezerre csökkent a közfoglalkoztatottak száma; utoljára 2013 tavaszán voltak ennél kevesebben a rendszerben, amikor megkezdődött a program felfuttatása.
Nem örvend nagy népszerűségnek a kétkezi munka Magyarországon és a tendencia érzékelhető a munkaerőpiacon szereplő összes generáció körében.
A tavalyi évhez képest 47 ezer fős növekedéssel 4.492 millió volt a foglalkoztatottak száma a február-áprilisi időszakban. Az elsődleges munkaerőpiac 69 ezer fős növekedéssel, a közfoglalkoztatottak száma 40 ezer fős csökkenéssel járult hozzá a változáshoz.
A várakozásoknak megfelelően az MNB Monetáris Tanácsa 0,90%-on tartotta az alapkamatot, valamint -0,05%-on az egynapos betéti kamatot, míg az egynapos hitelkamat 0,90% maradt.
A Pénzügyminisztérium adatai szerint még kétmillió bankszámla adatai hiányosak. Ezt kell tenned, hogy veled a zárolás ne történjen meg!
A kormány csaknem 1,2 milliárd forintot fordít a nevelőszülői hálózatok infrastrukturális és szakmai fejlesztésére európai uniós forrásokból, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében.
Diákok és nyugdíjasok menthetik meg a balatoni vendéglátósokat a nyári szezonban
Áprilisban érdemben, 8,5%-ra gyorsult a kiskereskedelmi forgalom bővülése a márciusban mért 4,9%-ról, amit teljes egészében az indokolt, hogy a Húsvét tavaly márciusra, idén pedig áprilisra esett, amit tükröz az is, hogy az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,7%-kal nőtt a forgalom a márciusi 1,4% után.
Az idén kisebb termőterületről 5-10 százalékkal több hajtatott paradicsomot és 5 százalékkal több uborkát takaríthatnak be a termelők a fűtött üveg- és fóliaházakban, ugyanakkor paprikából a tavalyi körül alakulhat a termés.
Az átlagostól jobb kajszibarack és közepes őszibarack termés várható idén, olcsóbb lehet a termés a tavalyinál.
Az ingyenes munkaerőpiaci jogsegélyhálózat, az úgynevezett JOGpontok 2021 végéig folytatja a tevékenységét, a szervezet továbbra is munkajogi, foglalkoztatási jogi, társadalombiztosítási és a munkavállalással összefüggő adójogi és vállalkozási kérdésekben ad tájékoztatást.
Milliós keretösszegű támogatást kapnak azok, akik a zöldség (beleértve a fűszerpaprikát is), gyümölcs, valamint gyógy- és fűszernövény alapanyagból, forró levegővel, mesterségesen szárított, illetve aszalt terményt állítanak elő.
Egy átlagos évhez képest alig fele terem akácmézből idén. Ez legfeljebb csak a hazai szükségletet fedezi, exportra nem jut. Az utóbbi hetek csapadékos, hűvös időjárása miatt volt olyan területe az országnak, ahol egy csepp akácmézet sem tudtak betakarítani, így biztosan több méhész is tönkremegy majd.
Budapesten tanácskozott a visegrádi országok agrárkamaráinak alma-munkacsoportja. A szakértők az almapiaci helyzet javítása érdekében több javaslatot is megfogalmaztak.