Tarolhat a magyar bor Cannes-ban: ezeket kóstolhatják meg a sztárok
Ebben az évben is egri borokat fogyaszthatnak a cannes-i filmfesztivál sztárjai. Juhász Ádám borászt kérdezték a témában a Mokka műsorvezetői.
Ebben az évben is egri borokat fogyaszthatnak a cannes-i filmfesztivál sztárjai. Juhász Ádám borászt kérdezték a témában a Mokka műsorvezetői.
A kormány szerződéskötési kötelezettséget írt elő a meggyre és az almára is. Idén ugyanis túl sok alma termett, nehezen, alacsonyabb áron tudták csak eladni a terményt, egy részük pedig így is a termelőkre rohadt.
A rendszeresen jótékonykodó fotós, most újabb licitet indított saját képeiből, hogy segíthessen.
Egyre több helyen bukkannak fel vadon élő állatok városok vagy falvak közelében. Szakemberek szerint ez azért történhet meg, mert egyre jobban csökken a természetes élőhelye ezeknek az állatoknak.
Mennyire éri meg a termelőktől vásárolni? Esetleg árban jobbak a boltok? Ennek próbáltunk utánajárni.
Az eddigi legnagyobb magyar tőkével megvalósuló agrárberuházás jött létre Romániában.
Ezen a héten is csökkentik a szúnyoglárvák számát: most a Szigetközben, Komárom környékén, illetve a Körösöknél lépnek fel a lárvák ellen, összesen több mint 1200 hektáron.
Megrázó felvételen mutatta meg rajongóinak Horváth Tamás, hol nőtt fel gyerekként. Anyák napján látogatott haza, hogy virágot vigyen édesanyja sírjára, majd kíváncsi lett arra, hogy néz ki most az a ház, amiben gyerekként felcseperedett.
A lelkes tömeg már két órával a koncert előtt elkezdett gyülekezni a téren - ezt észlelve a szervezők biztonsági okokból este nyolc órától elkezdték korlátozni az Óváros térre a belépést.
Készülnek az energiahatékonysági szabályok jelentős szigorodására a családi házat vagy társasházi lakást építők. A TAKARÉK Index elemzése szerint, a most épülő és eladásra kínált fővárosi társasházi lakások majdnem fele várhatóan már megfelel a 2021-től életbe lépő szigorú elvárásoknak, az arány pedig a jövőre átadni tervezett lakások körében még magasabb, az ismert energetikai paraméterekkel rendelkező otthonok majdnem kétharmada használ majd megújuló energiát.
Július elsején lép hatályba a hétpontos családvédelmi akcióterv négy eleme. A kormány tájékoztató kampányt indít ezen lehetőségek megismertetésére: a babaváró támogatást, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kedvezményes hitelt, a jelzáloghitelek egy részének elengedését és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását kisfilmeken és plakátokon is bemutatják.
A német autóipar rendszerszintű problémái miatt több nagy gyártó is újragondolja a terveit, az átmeneti megtorpanás pedig a kecskeméti gyárbővítést is érinti.
A világörökség része lehet nyolc Balaton-felvidéki helyszín: nyolc helyszín közel hárommilliárd forintot áldozhat a világörökségi kultúrtáj turisztikai fejlesztési projekt keretében fejlesztésekre.
A kedvezőtlen időjárás miatt nagy veszélybe került a magyar akácméz. A méhészek egyre nehezebben küzdenek meg a klímaváltozással és a hőmérséklet-ingadozással.
Május 15-től újra a Kál-Kápolna–Kisújszállás vasútvonal teljes hosszán közlekednek a vonatok a 2018/2019-es évre meghirdetett alapmenetrend szerint.
Úgy vélik a faluba nem merészkedik be a medve, mivel tarthat az emberektől és nem is keres élelmet a kukában.
Ha a te lakásodat is megrohamozzák a hangyák, akkor ez a cikk neked szól! Mutatunk 13 bombabiztos tippet, amivel egyszer s mindenkorra megszabadulhatsz tőlük.
Következő fontos mérföldkövéhez érkezett a Nemzeti Regatta, Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja. Stílusosan a Siófok katamarán fedélzetén, Némó kapitány vezetésével, sajtótájékoztatón dőlt el, hogy a benevezett ötven település csapatai melyik vitorláshajóval szelik majd az amatőr vitorlásverseny előfutamaiban a Balaton habjait.
Megvan a haszonállat-szépségverseny győztese: Göndör lett az ország legszebb tehene.
Ősszel kezdődik az utolsó évad a Veszprémi Petőfi Színházban, mielőtt elkezdődik az épület rekonstrukciója. Öt új nagyszínpadi bemutató lesz a Veszprémi Petőfi Színház következő évadában.