Húsvétkor is lesz friss tojás a boltok polcain: mutatjuk, mennyivel drágul majd
Felkészültek a magyar termelők - a koronavírus nem veszélyezteti a tojásellátási-láncot.
Felkészültek a magyar termelők - a koronavírus nem veszélyezteti a tojásellátási-láncot.
A cirkadián ritmushoz igazodás, azaz a nappalok és éjszakák változásaihoz történő alkalmazkodás ütemét a rendkívüli helyzetben sem szabad megbontani.
343-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és meghalt egy újabb idős, krónikus alapbetegségekkel küzdő beteg.
A Balaton-felvidéki borászok, ahogy mindig, így most is összefogtak, hogy segítsék egymás munkáját és megóvják maguk és vendégeik egészségét. A HelloVidék utánajárt, hogy mit tudnak tenni a gazdák ebben a helyzetben.
Több kereskedelmi cég is rendkívüli intézkedéseket hozott az elmúlt napokban a koronavírus-járványra tekintettel, és miközben vannak ágazatok, amelyek gőzerővel üzemelnek, mások a veszélyhelyzet alatt inkább a leállást választják, készülve az azt követő időkre.
A rendőrség a közterületeken "megnyugtató, segítő, empatikus és lojális intézkedésekkel" sarkallja majd a lakosságot a kijárási korlátozás betartásra.
A felelős államtitkára levélben kérte az állami fenntartású egyetemek és főiskolák vezetőit, hogy az intézmények maradjanak zárva, és jelezzék hallgatóiknak, hogy továbbra se látogassák a felsőoktatási intézményeket.
Orbán Viktor pénteken jelentette be, hogy a kormány kijárási korlátozásokat vezet be a koronavírus-járvány miatt. A rendelet március 28-án lép életbe és április 11-ig él. Elmondjuk, mi áll benne pontosan.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tartott Kormányinfót. Beszéltek a vírus hazai lefolyásáról, a felkészültségről és gazdaságösztönző intézkedésekről is.
Miután a hajdú-bihari Polgáron és a Pest megyei Sződligeten részleges kijárási tilalmat rendelt el az ottani polgármester, reagált a Miniszterelnökség.
Életbe lépett a kijárási korlátozás - jelentette be a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.
A pénzintézet azért a reggeli idősávot jelölte ki a veszélyeztetett korosztályoknak, mert a fiókokat zárás után naponta fertőtlenítik, így a reggeli időszakban tudják leginkább óvni az idősebb korosztály egészségét.
A szakember szerint a gazdasági szereplők túlnyomó többsége átmeneti válsággal számol, és azt várja, hogy a járvány lecsengésével folytathatja a tevékenységét.
Annak igazolására, hogy a gazdálkodó a tevékenysége végzésének céljából hagyta el lakóhelyét, a meglévő igazolványain kívül további dokumentum nem szükséges.
Az új koronavírus terjedésével megjelentek a tévhitek is, ezeket cáfolja meg és a betegséggel kapcsolatban néhány alapvető kérdést is tisztáz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) összeállítása, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadványa alapján készítettek.
A tájékoztatás szerint a kórházban egy olyan egészségügyi ellátó egységet alakítottak ki, amely kizárólag a Covid-19 vírus okozta járványveszély megelőzésére, illetve a megbetegedettek ellátására áll rendelkezésre.
A két győri mérnök elhatározta, hogy védőfelszereléssel segítik az orvosokat, ápolókat. A kezdeményezéshez többen csatlakoztak, így hétvégére kétszáz darab arcvédőt adhatnak át a Petz-kórháznak.
A környező országokhoz képest sikerült lassítani a járvány terjedését Magyarországon. Jövő héten várhatóan a kiskunhalasi ideiglenes kórház is elkészül, amelyet csak akkor vesznek igénybe, ha a normál kórházi kapacitás nem bizonyul elegendőnek.
Sorra zárnak be a forgovosi szolgáltatók, mivel nem jutnak hozzá a megfelelő eszközökhoz. Kásler Miklós szerint megyénként egy-két rendelőt kellene hatóságilag kijelölni, ahol a sürgős eseteket ellátják, illetve szűrni a fogászatra érkezőket.
Egyre több ingyenes kezdeményezés indul vidéken munkaerő-piaci, családtámogatási és home office témákban. Sőt, most Pécsett, még a koronavírus-járvány is adnak tanácsokat.