Rengeteg van ebből a filléres zöldségből a piacokon: így az egész család imádni fogja

Szarka Zsófi, Wurmbrandt András   
  Megosztom
Rengeteg van ebből a filléres zöldségből a piacokon: így az egész család imádni fogja

Általában egyszerre érik be és hatalmas mennyiségben a főzőtök, a patisszon, a cukkini. Olcsó, sok van belőle és egészséges, tehát ezzel a triumvirátussal érdemes egy kicsit bővebben is foglalkozni.

Szomszédok, rokonok faluhelyen többnyire ezt kapnak egymástól ajándékba a nyári hónapokban. Igaz, mindenkinek megtermett otthon, de mégis cserélgetik. Van csillag alakú, narancssárga, csíkos, vagy gömbölyű, a belseje pedig többnyire ugyanaz. Az első adagoknak nagyon örülünk, majd egyre nehezebb lesz a felhasználásuk.

Mi a megoldás?

Mivel elég vizes zöldség, és az íze sem erőteljes, ezért nem minden étel és módszer felel meg az elkészítéséhez. Viszont, éppen ezért sok variációja is lehet, hiszen könnyen idomul. Elhoztam az én kedvenc ételeimet, amik egyáltalán nem unalmasak, gyorsan elkészülnek, és sok tök kell hozzájuk. Azon túl, hogy frissen készítjük, mindig azt javaslom, hogy mint a jó hangyák, készüljünk fel a télre is. Akinek egy csepp fagyasztója van, vagy a spájzban egy kis helye, az bátran tegyen el tököt a hideg hónapokra. A főzőtököt, cukkinit érdemes lereszelni, olajon megpárolni, fagyasztóba rendezni, a cukkinit pedig savanyúságként, csalamádé közé vagy csupán egy jó kis paradicsommártásban, dunsztos üvegekbe rakni.

Hatalmas a különbség egy-egy boltban vásárolt, januári cukkini és a nyári között, ezért érdemes pepecselni vele. A vitamintartalmuk sajnos már nem annyira mérvadó, ha hőkezeljük ezt a zsenge zöldséget akkor pedig végképp, de kincset ér egy téli estén elővenni egy főzelékhez vagy egy spagettire a paradicsomos cukkiniszószt. Most viszont nézzük a friss felhasználását!

Miért kell nekünk tököt enni?

Az idősektől gyakran hallottam azt a mondatot egy nyári ebédünk láttán:

Ugyan, ez semmi, ez csak tök

- mondták a rántott cukkinire vagy patisszonra egy nagy adag salátával, fokhagymás mártogatóssal. Pedig milyen jó kis nyári menü ez. Természetesen nem tántorított el, főleg miután rengeteg variációját kipróbáltam a zöldségnek. Tápértéke nem túl nagy, viszont éppen ezért diétázók is fogyaszthatják bátran, nagy mennyiségben a kevésbé zsíros verziókat. Ami jelentős, az a víztartalom, és kifejezetten hasznos nekünk, kevés vízivóknak. C és A – vitamintartalmát említhetjük még, de jobbára szénhidrátként tartják számon, jó szénhidrátként, ami mellé egy kis hús és egy szelet rozskenyér maga a tökéletes ebéd.

Hova tüntessük a nagy mennyiségű tököt?

A nagyobb példányoktól nem kell megijednünk, hiszen legfeljebb a zöldség fele marad meg, miután elpárolgott belőle a víz. Ezt többnyire két módszerrel tehetjük meg, az egyik a reszelés, szeletelés és sózás, a másik pedig a párolás. A reszelésnél a kemény héjakat távolítsuk el, majd alaposan sózzuk be, és csavarjuk ki a nedvességet belőle. Megtartva a sós zöldséghúst már kezdhetjük is a főzést. Ezzel a módszerrel érdemes tócsit készíteni egy kis krumplival kiegészítve, tejfölös kelt lepényt, vegetáriánus fasírtot vagy főzeléket. A párolással jöhetnek szintén a főzelékek, a pörköltek, igen egy pörkölt alapba, vagy keleti fűszerezéssel mennyei ragu születik belőle, valamint hagymával, tojással, sonkával sajttal isteni gyors vacsora a családnak.

Cukkiniból sütemény?

Igen, létezik, ráadásul milyen finom is. Igazán szkeptikus voltam ezzel a kombinációval, a tökös-mákos rétes mellett, de kipróbáltam a cukkinivel készült brownie-t is, és a cukkini íze egyáltalán nem volt érezhető, csupán szaftossá tette a süteményt. Ezt a módszert akkor érdemes alkalmazni, ha van, vagy tettünk el a fagyasztóba reszelt cukkinit, és nincs banánunk, vagy éppen túl drágának tartjuk, ahelyett ugyanis tökéletes, diétás alapja a csokoládés süteményeknek. A recept egyszerű, tojás, étcsoki, kakaó, reszelt cukkini, liszt és nádcukor.

A mi abszolút kedvenc fogásunk a kapros tökfőzelék, amibe valójában mindent belereszelek, ami tökféle. Cukkinit, patisszont, főzőtököt egyaránt. Kiskoromtól kezdve csirkepaprikással esszük, de a jófajta szottyos, lecsós, nagyon ízes paprikással. Tökéletes kombináció. Ezen kívül töltöm, amit sok sajttal, gyerekeknek még kecsappal is eladható az asztalnál, és a jól bevált ropogós bundában sült, fokhagymás mártogatóssal. Ők a megunhatatlan hármas, amit variálunk a felsorolt receptekkel felváltva.

Gyulladáscsökkentő hatás

Kezdem a kevésbé bizonyított hatásaival, amit régről, a gyógynövényes könyvekből tudunk, és Kati néni, valamint Kati néni régi barátnői mesélnek minden nyáron el nekünk. „ A tökfajták nyugtalanságra, kimerültségre, csontbetegségre, emésztés elősegítésére jók, ne felejtsétek el!” Ami bizonyított viszont, hogy a gyulladáscsökkentésben nagy szerepet játszik.

A pozitívuma még, hogy nincs mellékhatásuk, azaz nem marják a gyomrot. A rossz hír viszont, hogy ehhez nagyon sok tököt kell ennünk, ami azt jelenti, hogy naponta, és minél nagyobb mennyiséget hónapokon keresztül. Van még egy pozitívum, a növény jó a cukorbetegség ellen is. Minél több növényi táplálékot fogyasztunk, annál kevésbé vesszük igénybe a hasnyálmirigy inzulintermelését, melynek kimerülése vezet végül a cukorbajhoz. A tök, tulajdonságai miatt jó alapanyaga a vércukorszint csökkentésnek. Enyhe cukorbajban szenvedő betegekben kimutatták, hogy reszelt tök fogyasztása után 5 órával mintegy 30%-kal csökkent a vércukorszintjük, úgy hogy gyógyszert nem szedtek mellé. Tehát, miután olvasóinkat meggyőztem a tök mindennemű hasznosságáról, jöjjenek a jó kis receptek, amelyek elsősorban finomak, és mellékesen még az egészségünket is szolgálják.

Töltött tök vagy cukkini

Hozzávalók:

  • 1 nagy hosszú tök(zsenge héjú)
  • 50 g bulgur
  • 5 dkg szalonna
  • 1 kis fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kiskanál paradicsompüré
  • 30 dkg darált hús
  • 15 dkg gomba
  • só, bors
  • 1 kaliforniai paprika
  • 2 db mozzarella
  • 5 dkg érett, kemény sajt (elhagyható)
  • 150ml zsíros tejföl
  • 3 evőkanál olíva olaj

Elkészítés:

Olajon megpirítjuk a hagymát, a szalonnát, a darált húst, majd 10 perc után hozzáadjuk az apróra vágott paprikát, fokhagymát, gombát, sót és a paradicsompürét. Ehhez adjuk hozzá a bulgurt vagy rizst, felöntjük dupla annyi vízzel és fedő alatt, lassú tűzön 20 percig pároljuk.

A tököt kettévágjuk, kiszedjük a magházát kanállal, megsózzuk, borsozzuk, olívaolajjal meglocsoljuk, megtöltjük a töltelékkel, tejfölt teszünk a tetejére és reszelt sajtot. A tepsi aljába egy kis vizet (1dl) és esetleg fehérbort (1dl) öntünk alá és előmelegített, 180 fokos sütőben, 40 - 50 percig sütjük.

Zsenge tökfőzelék csirkepaprikással

Főzelékhez:

  • 2 kg friss főzőtök
  • 1 csokor friss kapor
  • 1 db közepes vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 300ml tej
  • 150 ml tejföl
  • 200 ml víz
  • 3 ek liszt
  • 1 kk só
  • 1 kk mustár

Pörkölt:

  • 2 db szegfűbors
  • 2 db babérlevél
  • fél csirke
  • 2 db vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 db tv paprika
  • 1 kk cukor
  • 2 db paradicsom
  • 8 szem egészbors
  • 1 ek őrölt pirospaprika
  • 2 ek zsír vagy olaj

Elkészítés:

Egy közepes méretű lábasba a hagymát megdinsztelem a zsiradékon, a csirkét feldarabolva hozzáadom és kicsit leipirítom. Ekkor szórom meg a felkockázott paprikával, paradicsommal, cukorral és minden fűszerrel. 5 percig keverem-kavarom, majd felöntöm annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje a húst. Sózom és lefedem minimum 1 órára, lassú tűzön. Ezzel el is készültem.

A főzelékhez kevés olajon megdinsztelem a kockázott hagymát, majd a fokhagymát és végül a csokornyi kapor felét aprítva. Kicsit átkeverem, majd az összes fűszert szintén hozzáadom és felöntöm a vízzel. Lefedem, 20 percig főzöm, majd lereszelem a tököt, a felét késsel vékonyra aprítom, a másik felét reszelem le a reszelő nagyobb fokozatán. Krémes és darabos is lesz egyben. Puhulásig főzöm fedő alatt, majd elkészítem a habarást a tejből, lisztből, tejfölből.

Miután csomómentesre keverem, a forró léből hozzáadok pár kanállal és beleöntöm az egészet a fazékba, így hőkiegyenlítettem! Hagyom felforrni 5 percre, ezután leveszem a tűzről. Ekkor adok hozzá egy kis citromlevet vagy ecetet, ha savanykásabban szeretjük.

Ropogós bundában sült tök vagy cukkini – mártogatóssal

Hozzávalók:

1 nagy darab tök, hámozva

2 kk só, a besózáshoz

Bunda:

2 db egész tojás

200ml natúr joghurt

1 ek mustár

1 gerezd zúzott fokhagyma

fél kk só

fél kk őrölt bors

liszt

olaj a sütéshez

Mártogatós:

250 ml tejföl

1 gerezd fokhagyma

1 kk méz (elhagyható)

kis csokor aprított petrezselyem

csipet só

csipet őrölt bors

Elkészítés:

A tököt felkarikázzuk, ha nagyon nagy magok vannak benne, akkor kivesszük, de mi még azt is szeretjük. Besózzuk, majd állni hagyjuk 10 percet, míg a masszát összekeverjük. A bunda minden hozzávalóját alaposan kikeverjük, az olajat pedig már elő is melegítjük. Fontos: minden egyes zöldségkarikát először lisztbe forgatunk, mielőtt a bundába mártanánk. A bundából egyenesen a forró olajba tesszük, és 4-4 perc alatt mindkét felét aranybarnára sütjük.

A mártogatóshoz is kikeverünk mindent, majd a tálalásig hűtőben tartjuk. Vigyázat, a fokhagyma íze óráról órára erősebb lesz. Friss paradicsomsalátával, rizzsel vagy baguettel mennyei nyárvégi ebéd, ráadásul ha a fokhagymám szószba mártogatjuk.

Mit üzen az olaszrizling?

A tökös ételek mellé én most egy reduktív olaszrizlinget hoztam egy feltörekvő fiatal balatonfüredi borászattól, a Zelnától. Sokszor írtam már olyan pincészetekről, amelyek kvázi apáról fiúra szálltak, ahol a tudás, és a szőlőhöz, valamint borhoz kapcsolódó tisztelet gyakorlatilag évszázadokon keresztül öröklődött, de ez most más. És ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, hogy a Zelna ki van találva, és profin meg van csinálva.

A szőlész-borász végzettségű Barabás Barna feleségével Füredre költözött, és a 2014-es néhány hektáros induláshoz képest mára egy 15 hektáros birtokot építettek fel, amelyen az első perctől fogva organikusan művelik a szőlőt, és ebben a szellemben készítik boraikat is. Az utóbbi években pedig folyamatosan állnak át a minősítetten bio művelésre. A palackok címkéin ott is világít a sárga-zöld vegán logó. A természetközeli gondolkodás mind az ültetvények erdőkhöz közeli elhelyezkedésében, mind pedig a borkészítés filozófiájában megmutatkozik, a cél, hogy a fajták és a gondosan feltérképezett területek karaktere érvényesüljön.

A Zelnánál hisznek abban, hogy egy adott borvidéken nem véletlenül van valamelyik fajtából viszonylag sok, és úgy tartják, hogy a Balatonfüred-Csopaki térség legfontosabb fajtája az olaszrizling. Ami szerintük rendkívül kifejező fajta, és mint ilyen, jól közvetíti a termőhely üzenetét. S ha már így van, akkor Zelnáék, illetve Barabásék olaszrizlingje leginkább a Farkó-kő és a Berekszél dűlőkről tud mesélni, előbbit hajdan a Tihanyi Apátság szerzetesei művelték. A mészköves altalaj egyébként kincseket rejt a geológia vagy épp a paleontológia iránt érdeklődőknek, hiszen nagyon-nagyon régen, kb. 200 millió éve, ez a terület is része volt a nagy Tethys-óceánnak. A Zelnánál azt mondják, gyakran találkoznak olyan ősmaradványokkal, amelyek azokból az időkből származnak.

Természetesen a könnyed, friss, gyümölcsös, a borvidék lendületes arcát bemutatni kívánó Balaton sorozat 2020-as olaszrizling fajtaborának alapanyaga is erről a dűlőről származik. A bio élesztővel erjesztett, reduktív technológiával készült bor 13-as alkohollal rendelkezik, de tartását szépen kerek savai is erősítik. Illatos, gyümölcsös, valóban üde tétel, mégis méltó és elegáns kísérője nemcsak a ropogós bundában sült cukkininek, hanem a töltött töknek vagy a tökfőzelék mellett domináló csirkepaprikásnak is. Illatát az almás, körtés jegyek, ízét természetesen a kesernyés mandula határozza meg. S hogy mit üzen a borvidékről, vagyis a Farkó-kő dűlőről ez a tétel? Talán azt, hogy az idő relatív, a múlt kövei ott vannak a jelen boraiban, a Zelnára pedig a jövőben érdemes odafigyelni.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gasztromesék

wurmbrandt andrás

szarka zsófi

gasztromese

tök

tökös ételek

csirkepaprikás

recept