Titkos alapanyag a Mátrából: sokan nem ismerik, pedig zseniális leves készülhet belőle

A magyar konyha kezdetektől fogva élen jár a természetben talált növényekkel való ízesítésben, őseink már nagyon korán, nagyon jó alapanyagokkal főztek. Lássuk csak, mi is jellemezte igazán a gasztrokultúránkat már évszázadokkal ezelőtt!

Elsősorban bográcsban, nyílt tűzön készültek az ételek, és rengeteg egytálételt főztünk. Szaftosan, szottyosan, laktatóan, mert a gyökérnövényektől kezdve a vadhúson át a fűszerekig mindent beleaprítottunk, ami ízesítette. Apropó, a fűszerek, amelyeket használtunk, többségében gyógynövények voltak, ráadásul sok jótékony hatással.

Ha máshol nem, akkor legalább a gyomorban kifejtették gyógyerejüket azzal, hogy nyugtatólag hatottak a szervezetre. Azóta hajlamosak vagyunk elfelejteni ezeket a régi fűszereinket, így most egy kicsit felelevenítem, miért érdemes újra elővenni őket.

Az ősrégi kedvenc fűszerünk

Amikor a magyar ételekről kérdeznek akár turisták, akár csak a barátok bennünket, rögtön a pirospaprikával, lecsós alappal készült ételeink jutnak eszünkbe. Igen ám, de tudjuk, hogy nálunk is csak a 18. századtól használjuk a fűszerpaprikát, ráadásul először csak a paraszti konyhában volt jelen. Büszkén mondhatom, hogy a fűszerpaprika előtt is nagyon ízesen főztünk, és rengeteg fűszerrel dolgoztunk. Gyűjtögettük őket, leszárítottuk akár a zsályát, csombort, rozmaringot, sőt a gyümölcsöket is, mint például az áfonyát vagy a fekete ribiszkét, majd ízesítettünk és gyógyítottunk velük. Az egyik legnagyobb kedvenc viszont a tárkony volt, ami fűszeres, savanykás ízt adott ételeinknek, ezért is volt gyakran használatos. El lehetett tenni ecetes-sós lében bármeddig, szárítva, de frissen is főzték teának a levelét és a gyökerét is.

A tárkony gyógyhatású növény, rengeteg termett belőle és nagy mennyiségben volt beszerezhető, tárolható. Jótékony hatásai közé sorolják a gyomorpanaszok, női ciklusok helyreállítását, serkenti az epe termelését a májban, ami segít az emésztésben, és így a mérgező anyagok szervezetből való eltávolításában. Érdekességként pedig megjegyezném, hogy a magas vérnyomással élők számára a sót némiképp helyettesíti intenzív ízével, ezért szokták alkalmazni.

Elfelejtett szokások és ételek

Ahogy sok-sok cikkemben írtam már, kissé ironikus, hogy ma sok mindenre rácsodálkozunk, pedig rengeteg dolgot kitaláltak, feltaláltak már évszázadokkal ezelőtt a gasztronómiában, csak mára elfelejtettük azokat. Nem csak a tartósítás, főzési eljárások legjobbjait ismertük, hanem már az ehető virágokat is használtuk. Díszítettünk, ízesítettünk és színeztünk is vele, miközben ma a fine dining kiváltsága ezek használata.

Ezért is lapozom olyan gyakran a régi szakácskönyveket és beszélgetek idős nénikkel, bácsikkal a régi konyháról, mert mindig kiderül valami turpisság. A Mátrában járva is szembe jött velünk jó pár klasszikus fogás, úgy mint a palóc leves, a töltött káposzta vagy a palóc lecsó. A jelző, hogy mátraaljai vagy palóc, többnyire annak szólt, hogy gomba volt benne, esetleg kicsit savanyított az ízesítése.

Az erdő közelsége érezhető volt nagyon, ami a gombák, a zöldfűszerek, a magvak, gyümölcsök használata mellett a vadakat is jelentette. Arrafelé népszerű a muflonhús, ezek a helyiek által hegyi kecskének vagy - birkának is nevezett állatok az út mellett is legelésznek, és ha szerencsénk van, egy-egy étteremben is megkóstolhatók éppúgy, mint egy jó kis vaddisznó, szarvas vagy őzétel.

Tipikus Mátra vidéki ételek

Nehéz volt egy helyi ételt választani, amit olvasóinkkal is megosztok, így amellett döntöttem, hogy a fő recept mellett a többiről is mesélek. Levesek tekintetében nem rendes étterem az, ahol nincs igazi vargányakrémleves, jó sűrűn, szerintem egy darab főtt krumplival krémesítve, de gazdag fokhagymás-sült hagymás ízvilággal. Még kruton sem kell hozzá, csak egy pohár fehérbor. A palóc leves kiemelt helyen áll, amiben vajbab, marhahús és bármilyen zöldség, esetleg gomba van. Kicsit félve, de belekóstoltam a lassan főtt libazúzába, amit lecsóval kínáltak. Szeretjük a belsőségeket, ha jól el vannak készítve, és ez úgy volt.

A zúza hatalmas volt, de belül puha, picit krémes és nagyon laktató. A vadételek kötelező körete a burgonyafánk - krumplis fánktészta, amit két kanállal galuskaként formázva forró olajba dobnak, és úgy sütik ki. (Magától forog, még forgatni sem kell.) Ezután pedig jött egy izgalmas vaddisznónyak, amit lassan főztek, barna mártással-gomba alappal- kínáltak, sok párolt káposztával. Ittunk még forró csipkebogyószörpöt, desszertként sok helyen kapható császármorzsát birs almával, de a cukrászdák többségében kapható volt frissen főtt kelt gőzgombóc szilvalekvárral töltve. Ez utóbbi feltételezhető, hogy a szlovák határ közelsége miatt terjedt el, no meg mert isteni.

Összességében úgy tűnt, ebben a térségben jobban ragaszkodnak a régi receptekhez, eljárásokhoz és alapanyagaikhoz. Érezhető volt már a gasztronómia újhulláma is egy-egy kuszkusszal vagy a laktózmentes kínálattal, de mégis megtartották az ő sajátos vargányás, vadhúsos és raguleveses vonalukat. Mind közül, nekem a tárkonyos leves volt az, ami a legjobban esett egy hosszú séta után, a tárkony, a citrom savanykásságával, az omlós húskockákkal és a friss, puha kenyérrel.

Mátrai tárkonyos vadragu leves

Hozzávalók:

• 1 kg vaddisznó lapocka
• 1 ek vaj
• 2 ek étolaj
• 1 fej vöröshagyma
• 5 gerezd fokhagyma
• 3 szál sárgarépa
• 1 db karalábé
• 100 g vajbab
• 50 g zöldborsó
• gomba
• 2 szál petrezselyemgyökér
• 1 ek tárkony
• 2 db babérlevél
• 10 szem egészbors
• 1 ek só
• 1 kk cukor
• 150 ml tejszín
• 1 kk liszt
• Citrom, tejföl erős paprika a tálalásnál

Elkészítés

A húst nagyobb kockákra vágva besózzuk, meghintjük a kiskanál liszttel, majd félretesszük. Ezalatt az olajon és vajon megdinszteljük a kockázott hagymát, majd a húst hozzáadjuk. Körbepirítjuk, hozzáadjuk a borsot, a babérlevelet, a tárkonyt, és annyi vízzel felöntjük, ami éppen ellepi. Érdemes vastagfalú edényt vagy kuktát használni, mert lefedve 40-50 perc alatt puhára fő a hús benne.

Mikor már megpuhult a hús, hozzáadjuk a nagyobb darabokra vágott zöldségeket, a zöldborsót, vajbabot, és felöntjük 2 liter vízzel. Sózzuk és fedő alatt tovább főzzük 30 percig. Mikor puha minden zöldség, hozzáadjuk a tejszínt, a gombát, újra felforraljuk, és már tálalhatjuk is. Én csupán a tányérokba csavarok bele egy nagy adag citromot, így mindenki saját maga ízlése szerint savanyíthatja a levest. Friss, kovászos kenyérrel vagy lepényekkel teljes értékű szombati ebéd is lehet.

Elegancia a Mátrából

Tekintettel arra, hogy a Mátra, illetve a Mátrai borvidék az ország második legnagyobb borvidéke, ezért természetesen egy ígéretes pincészetet is meglátogattunk kirándulásunk során, méghozzá Gyöngyösön, a farkasmályi pincesoron. A Dominium Pincészet nem tekint vissza nagy múltra, mégis a borászatot igazgató és a borokat készítő Orbán Tamás és fia, Dániel olyan tételeket készítenek, mintha évtizedek óta ezzel foglalkoznának.

A szőlőtermesztéssel, illetve a borkészítéssel kapcsolatos filozófiájuk egészen egyszerű, amennyire csak lehet a természetességre törekednek, hogy az általuk preferált, különlegesebb kárpát-medencei és világfajtákon keresztül megmutassák a mátrai terroir valódi arcát. Hívei a kézi szüretnek, a termésválogatásnak, vörösbor esetében a spontán erjesztésnek és a kizárólag hordóban történő érlelésnek, amely akár 24 hónapig is eltarthat.

Egyszer mesélek majd arról is, hogy milyen kék fajtákkal kísérleteznek, de Zsófi tárkonyos levese mellé most egy fehérbort választottam, azt a fehéret, amelyik nekem a kis borkóstolónkon a leginkább ízlett. Ez pedig a 2020-as muscat lunel, vagy más néven a sárgamuskotály reduktív fajtaboruk, amelyből kétezer forintos áron sikerült is hoznom néhány palackkal – nemcsak azért, hogy összekóstoljuk a levessel. De még mielőtt a borra rátérünk, érdemes néhány szóban megemlékeznünk magáról a szőlőfajtáról, amelyről úgy tartják, hogy már a rómaiak idejében is termesztették a Kárpát-medencében.

Persze az 1880-as évek végén pusztító filoxéravészt ő sem élte túl Gyöngyös környékén, de sok más csemege- és borszőlő társával együtt amerikai fajtákba való oltással ezt is újratelepítették. Merthogy a városban évszázadok óta a megélhetés egyik forrása a szőlő és a bor volt - erről már egy 1301-ben kelt dokumentum is tanúskodik – érthető tehát, hogy az itt élők nem hagyták annyiban a dolgot.

Na de vissza a sárgamuskotályhoz, amelyből hála isten ma már nem feltétlenül a félédes, édes kategóriát részesítik előnyben a borfogyasztók és készítők, hanem a száraz tételeket is. Ahogy a Dominium fajtabora is kiválóan mutatja, a sárgamuskotályból egy rendkívül elegáns, aperitifnek való, vagy saláták, levesek mellé passzoló reduktív bor készíthető. Ebben a konkrét esetben a test, a sav és a maradékcukor tökéletes egyensúlyt alkot egymással és a 13-as alkohollal. Illatában parfümös, púderes, érett barackos aromák érhetők tetten, ízében is ott a barack, a frissesség, üdeség, elegancia. Egy olyan bor ez, amelyik abszolút bizonyítja, hogy a Mátrai borvidéket az ország legjobbjai között kell emlegetnünk, és talán egy kicsit jobban kell figyelnünk rá.