Évek óta nem volt ilyen népszerű a házi savanyítás: Ezeket a fermentált ételeket készítsd a tél végén

Nincs olyan magyar, aki ne szeretné a különféle savanyúságokat: hordós káposzta, almapaprika, cékla és még sok más, finomabbnál finomabb zöldségek sorakoznak a kamránkban, amelyek nem csak remek kiegészítői egy magyaros ebédnek, de rendkívül egészségesek is. A természetesen erjesztett savanyúságok elkészítése jóval egyszerűbb, mint azt gondolnánk, éppen ezért a teljes értékű ételek rajongói között az egyik legnépszerűbb gasztro-hobbivá nőtte ki magát az otthoni fermentálás. Milyen ősi történelmi emlékekre vezethető vissza ez az eljárás? Hogyan kell elképzelnünk a fermentációt, mint erjedési folyamatot és mennyi ideig tart? Egyszerű fermentálós receptek: ezekkel a savanyúságokkal egy kezdő is biztosan elboldogul!

Miért kezdtek savanyítani az őseink?

Az emberiség ősi idők óta alkalmazza az erjesztés technikáját, hogy a friss élelmiszereket különféle gombák és baktériumok közreműködésével tartósítsa, természetes úton. Az ételek erjesztése kezdetben a véletlen műve lehetett: mi magunk is tapasztalhattuk már, ha például véletlenül aludttejet készítettünk, hogy a magukra hagyott dolgok bizonyos körülmények között, bizonyos behatásoknak köszönhetően megváltoznak. Amikor őseink létrehoztak valamit és az kóstolásra finom volt, az eljárást megőrizték az utókor számára, generációk sokasága pedig tökélyre fejlesztette azt.

Régészeti feltárások során számos ősi sírban – például Mezopotámiában, vagy az egyiptomi piramisok mélyén – bukkantak fermentált ételek nyomaira. Ezeket sokszor azért helyezték el a holttestek mellett, hogy a lélek „magával vihesse” a javakat a túlvilágra is. Az elmúlt évszázadok során mindaddig ezt a módszert használták a savanyúságok készítésére, míg teret nem nyert a modern konzervipar, ami az ecettel és különféle adalékanyagokkal való tartósítást részesíti előnyben. Miért? Sokkal kisebb energiaráfordítással sokkal több, szinte bármeddig elálló készterméket lehet így létrehozni, azonban a gyorserjesztett, ecetes ipari termékek nélkülözik azokat a jótékony baktériumokat, amelyek ténylegesen egészségessé teszik az erjesztett ételeket.

Milyen történelmi hagyományokra vezethető vissza a magyarok savanyúság-imádata?

Már a Kárpát-medencét meghódító honfoglaló magyarok is fogyasztottak különféle erjesztett élelmiszereket – ilyen volt többek között a kancatejből készült, enyhén alkoholos ital, a kumisz is. Miután a honfoglalók letelepedtek és megtörtént az államalapítás, Magyarország működése fokozatosan felvette a feudalizmus vonásait, az emberek házakat építettek és többségében jobbágyként, vagy városi kispolgárként éltek. A háztáji kiskertekben zöldségeket, gyümölcsöket termesztettek, amik fedezték a család fogyasztását.

A hideg téli hónapok mindig ínségesebb időnek számítottak, nem csoda, hiszen ebben az időszakban semmi nem termett meg a kertben. A történelem során kialakult az a szokásrendszer, miszerint a nyár javarészt a gyűjtögetésről, felhalmozásról szól, a tél pedig a javak elfogyasztásáról (ehhez köthető például az is, hogy a disznóölés ideje is télen jön el, hogy legyen a családnak mit ennie tavaszig). Amit a háztartás nem fogyasztott el frissiben, azt az asszonyok bespájzolták télire, erjesztett savanyúság formájában, ezek fogyasztásának a hagyománya így összekapcsolódott a téllel. A savanyúság elengedhetetlen kelléke lett a disznótoros ételeknek, vagy a télen, farsangkor tartott lakodalmaknak.

Habár a magyarok nagy kedvence a csalamádé és az almapaprika, el kell árulnunk, hogy a középkorban ezek az ételek még nem léteztek. A paprikafélék (ahogy a paradicsom, a burgonya, a kukorica és sok más) csak később, az Újvilág meghódítása után terjedtek el Európában, viszont itt is voltak zöldségek bőséggel. Őseink termesztettek különböző saláta- és káposztaféléket, gyökérzöldségeket, hüvelyeseket és számos fajta hagymát, így ezek mind-mind előkerültek télen is, savanyúságok formájában.

Ahhoz, hogy a savanyúságfogyasztás a magyar kultúrában ennyire széles körben elterjedtté váljon, más is hozzájárult: a 20. század gazdasági fejlődései következtében, illetve a szocializmus során megjelent az üzemi étkeztetés (nem csak a munkahelyeken, hanem az iskolákban is). A menzakoszt rendszeresen tartalmazott savanyúságokat köretként, mert előállítása olcsó volt, nagy mennyiségben lehetett kínálni, ráadásul mindenki szerette.

Ecetes VS fermentált savanyúságok

A savanyítás az erjesztés egyik formája, aminek számos típusát ismerjük és használjuk a mai napig – ide tartozik többek között például az ecetes erjesztés és a tejsavas erjesztés, más néven fermentálás, vagy laktofermentálás (oxigénmentes lebontó folyamat) is, amelyek aktívan használt eljárásai a magyar gasztronómiának. Az erjedés során megváltozik a tápanyag szerkezete, az étel olyan anyagokkal dúsul, amelyektől könnyebben emészthetővé válik (legyen szó akár zöldségekről, tejtermékekről, vagy gabonákról) és jótékony baktériumokkal látja el az emésztőrendszert. Mind az ecetbaktériumok, mind a tejsavbaktériumok előnyösek számunkra – nézzük, mi a különbség!

Az ecetes savanyítás és a fermentálás ugyanazt a célt szolgálja: ezekkel az eljárásokkal tartósítjuk a szezonális terményeket, hogy az év többi részében is élvezhessük őket. Mindkét eljárás adalékanyag-mentes és egészséges, céljuk, hogy az alapból közel semleges pH- értékű, romlásra hajlamos zöldségek kémhatását savas irányba toljuk el, ezzel ellenállóvá téve az élelmiszert a romboló baktériumok, penészgombák támadásának. A savas kémhatást fermentálással és ecetsav hozzáadásával is elérhetjük, illetve kulcsfontosságú mozzanat a tiszta befőttesüvegek légmentes lezárása is, hogy az aerob mikroorganizmusok ne tudjanak az üvegekbe bejutni.

A savanyúság-készítés során szüleink, nagyszüleink idejében az ecetes savanyítás volt az elterjedtebb verzió. Ennél az eljárásnál ecetes felöntőlével savanyítunk (és egyben tartósítunk), tipikus példa rá az almapaprika, vagy a savanyú csemegeuborka. Míg itt ecetet és cukrot adunk a felöntőléhez, addig a fermentálásnál a vízbe só kerül – ezek hatására zajlik le a légmentesen lezárt üvegben a kémiai folyamat. A fermentálásnál az üvegben az olyan mikroorganizmusok, mint a tejsavbaktériumok elfogyasztják a zöldségekben lévő szénhidrátokat (cukrokat), ettől az élelmiszer tápanyagtartalma feltárul, ízre pedig megsavanyodik (a baktériumok az elfogyasztott cukrot tejsavvá alakítják).

Miért jó fermentált élelmiszereket fogyasztani?

A fermentált élelmiszer, avagy a „fermentum” úgy működik, mint egy természetes pre- és probiotikum: a tejsavbaktériumok túlélik a gyomor ultrasavas környezetét és eljutnak a bélrendszerünkbe, ahol segítenek feldolgozni a különféle tápanyagokat, emellett az élelmiszerek finomak és tele vannak vitaminokkal, ásványi anyagokkal is. A folyamat lényege, hogy maximalizáljuk a tápanyagok, jótékony elemek hasznosulását, ezzel erősítve az immunrendszerünket.

Azoknak a baktériumoknak, amiket ezeknek az ételeknek a fogyasztásával beviszünk, egy része hosszabb távon is megtelepszik a bélrendszerünkben. Ezek védik a bélfalat, segítenek lebontani a méreganyagokat, csökkentik a gyulladást és felveszik a küzdelmet a patogén baktériumok ellen is. Egészséges, probiotikumokkal felvértezett emésztőrendszerrel a testünk könnyebben ellenáll a megbetegedéseknek, kevésbé leszünk hajlamosak az elhízásra, egész immunrendszerünket megerősíthetjük, sőt, a jó közérzetünk még pszichés állapotunkon is javít.

Nem tudjuk, hogy fermentálással készülnek, mégis gyakran fogyasztjuk őket

A témakörbe tartozik a tejsavas erjesztésű savanyúságok mellett a magvak aktiválása, a kovászos kelesztés, a beoltás, vagy a – már egy kicsit bonyolultabb – inkubálás is, ami többek között a sajtkészítés útja. Ezeket az eljárásokat együttesen nevezzük „fermentálásnak” – ez a régi-új kifejezés az elmúlt években hihetetlen mértékben meghódította a világot, köztük a magyarokat is.

Sokan nem is tudjuk, hogy megannyi hétköznapi élelmiszer fermentálással készül, köztük a magyarok legnagyobb kedvencei, a hordós káposzta és a kovászos uborka - de még a sör és a bor is fermentálva van! Fermentált étel például a kovászos kenyér, ugyanis habár maga a tészta hőkezelve van, a tészta kelesztése kovásszal történik (ami fermentáció útján indul be) – ugyanígy minden más kovászos sütemény, pékáru is köthető az eljáráshoz. A tejtermékek zöme is fermentálással készül: számos sajt, joghurt, kefir tartozik ide, illetve rengeteg különleges probiotikus ital (pl. vízikefir, kombucha tea) is bővíti a kategóriát.

Hogy a két alapvető erjesztési utat összekössük, azt is eláruljuk, hogy az ecet is fermentálással erjesztett élelmiszer, azonban itt az oxigén is szerepet játszik a folyamatban. Készíthetünk ecetet különféle gyümölcsökből (a klasszikus almaecet mellett például málnából vagy áfonyából), illetve olyan alkoholokból, mint a bor, vagy a pezsgő. A bonyolultabb fermentálós receptek különféle eleve fermentált hozzávalókra épülhetnek, illetve olyan opciókkal is találkozhatunk, amikor valamit kétszer is megerjesztünk – minél profibb szinten műveljük ezt az izgalmas munkát, annál nagyobb mélységekben ismerhetjük meg a fermentálás világát.

Fermentálás: hogy lett (megint) ennyire népszerű?

A táplálkozási trendek folyamatosan változnak: évről évre egyre fontosabb az emberek számára, hogy adalékanyag-mentes, egészséges ételekhez jussanak, ez a célkitűzés ér össze jelen esetben a kreatív gasztrohobbik művelésével, amelyek szintén nagyon népszerűek (mint például a házi tésztakészítés, vagy a kenyérsütés). Ahogy a korábbiakban is jeleztük: a fermentálás abszolút nem újdonság, rengeteg, a legkülönbözőbb élelmiszerek készítése alapszik ezen az eljáráson, azonban a nagyközönség jelenleg újra ismerkedik a témával.

A fermentálás előnyei közé tartozik, hogy ha megtanuljuk az alapokat (például a zöldségek erjesztéséhez szükséges sós felöntőlé készítését), akkor már szinte bármit eltehetünk a kamrába. Csak a kreativitásunkon múlik, hogy hogyan kombináljuk a szezonzöldségeket – és bizonyos gyümölcsöket -, hogyan fűszerezzük őket, milyen izgalmas kombinációkat találjunk ki, amelyek bővíthetik a titkos családi receptek listáját. Mielőtt azonban felelőtlenül kombinálnánk a zöldségeket, mindenképpen olvassunk utána, hogy mit mivel érdemes összeerjesztenünk (mi gyorsítja, mi lassítja a fermentációt) és azt is tartsuk észben, hogy ne írjuk felül a szezonalitási rendet, azaz mindig olyan zöldséget erjesszünk, aminek egyébként is szezonja van!

Téli zöldségek: minek van szezonja februárban?

Nehéz betartani a szezonalitáshoz való igazodást – joggal merül fel bárkiben a kérdés, hogy ha a boltok polcain egész évben elérhető például az uborka, miért ne savanyíthatnánk azt a tél közepén? A válasz egyszerű: nem lesz finom, mert nem az ideális időszakban termett és a környezeti feltételek sem felelnek meg tökéletesen az elkészítésének. Habár február a legtöbb ember szemszögéből gyümölcs-zöldség offszezonnak számít, ez a valóságban abszolút nem így van: ilyenkor is rengeteg izgalmas frissáru várja, hogy az üvegbe kerülhessen.

A tél a káposztafélék, a gyökérzöldségek és a gumósok időszaka. Nagyszerűen lehet ilyenkor erjeszteni (természetesen a friss fogyasztásuk mellett) a fehér- vagy a lilakáposztát, a kelkáposztát, a kelbimbót, a karfiolt, a céklát, a csicsókát, a fekete retket, a zellert, a póréhagymát és a répaféléket, például a pasztinákot, vagy a sárgarépát, amiből egész évben jó minőségű darabokat vásárolhatunk. A fermentált savanyúságok különlegessége, hogy akár gyümölcsökkel is kombinálhatjuk a fermentumot: a zöldségkeverékekben elfér egy kis narancs, citrom, kökény, illetve bármilyen fűszernövény, például fokhagyma, friss zöldek, bors, gyömbér, vagy mustármag.

A fermentálás menete: mitől pezseg, meddig pezseg?

A fermentált savanyúságok készítése során fordítsunk nagy figyelmet az előkészületekre: a fermentáló üvegeket tisztítsuk meg (nyugodtan hőkezelhetjük is azokat, mintha befőznénk), a zöldségeket nézzük át alaposan. Romlásnak indult darabokat semmi esetre se tegyünk az üvegbe, ugyanígy vigyázzunk a homokra is, hiszen senkinek sem tetszene, ha valami ropogna a foga alatt. A zöldségeket vágjuk tetszőleges méretűre: a káposztát gyalulni érdemes, a gyökérzöldségeket, gumókat kockákra, csíkokra daraboljuk. Hatékony és látványos megoldás az is, ha zöldséghámozóval „vágjuk” őket vékony csíkokra.

A fermentálás ideje attól függ, hogy mit erjesztünk. A fermentumok átlagos készülési ideje zöldségek esetében néhány nap vagy hét, de vannak olyan savanyúságok is, amelyek hónapokon keresztül készülnek, mígnem tökéletes kiegészítőivé válnak egy ünnepi alkalomnak. A folyamatot meggyorsíthatjuk, ha olyan zöldségeket is teszünk az üvegbe, amelyek hamarabb erjednek, illetve ha felhasználjuk a felöntés során egy már meglévő fermentum baktériumokban gazdag, sós levét (ezeket simán meg is ihatjuk, probiotikum gyanánt).

A zöldségek készítéséhez két alapvető módszert kell ismernünk: ez a szárazon sózás és a sóoldat használata – a felöntés történhet sós felöntőlével, vagy a zöldség sózás hatására kieresztett saját levével (ez nyilván a zöldség jellegétől függ, van, ami nem ereszt levet). A lényeg, hogy találjuk el a megfelelő sómennyiséget (erre a későbbiekben visszatérünk): ha túl sok a só, az gátolja az erjedést, ha túl kevés, a zöldség megromlik. Ha az üveget kinyitva rossz szagot tapasztalunk, vagy fehéres, zöldes penészt találunk, akkor a fermentumot ki kell dobni, ne kóstoljuk meg.

A legtöbb élelmiszert szobahőmérsékleten erjesztjük, 20-25° között (kerüljük a hőingadozást); nyáron, ha a lakásban nagyon meleg van, tegyük el a szekrény mélyére az üveget, hogy ne érje a fény és a hő. A megfelelőképpen elrakott zöldségek az üvegben hamarosan pezsegni kezdenek – ez azt jelenti, hogy valamit jól csináltunk, az erjedés szépen beindult, szén-dioxid próbál a felszínre törni. Általánosságban elmondhatjuk, hogy ha a pezsgés lecsillapodott, a savanyúság kész van: csavarjuk rá a kupakot szorosan és tegyük el a hűtőbe, ahol hónapokig eláll, mivel a hideg hatására lelassul az erjedés.

Magyar fermentáló közösség

Az elmúlt években a magyarokat is meghódította a fermentálás szenvedélye: a tevékenységnek egy egészen sajátos kultúrája alakult ki a közösségi médiában. A fermentálás leghíresebb magyar úttörője és a FerMentor Blog alapítója, Király Ágnes által 2017-ben létrehozott Facebook csoport (Fermentálás – tippek, trükkök, receptek) immár közel 50.000 tagot számlál, akik nyitott és támogató közösségként osztják meg egymás közt receptjeiket és tapasztalataikat. Inspirációért és segítségért a fermentálás világában való eligazodáshoz bátran forduljunk a közösséghez és osszuk meg jó (vagy éppen rossz) tapasztalatainkat! (A receptekkel kapcsolatos technikai tudnivalók forrása a FerMentor Blog.)

Egyszerű fermentált receptek – vegán étrendhez is

A következő receptek során bemutatjuk a fermentálás két alapvető módszerét, ami a fermentálás szárazon sózással (fermentált lilakáposzta) és a sós felöntőleves erjesztés (fermentált répalazac). Az elkészítésük során lehetőség szerint erjesszünk bio zöldségeket és ragaszkodjunk a természetes eredetű sóhoz is. Nézzük, milyen technikai információk kötődnek az eljárásokhoz: kell-e helyet hagyni az üvegben, vagy nem, hogyan kell lezárni, mennyi idő alatt lesz kész a savanyúság és hogyan óvjuk meg az alapanyagot a romlástól?

A „brine”, avagy a sós felöntőlé elkészítése

A sós felöntőlé kiváló közeget biztosít a baktériumok munkájához, elkészítése könnyű. 1 liter tiszta vízhez (szűrt víz, forrázott-visszahűtött víz, vagy szénsavmentes ásványvíz) adjunk 20 g (~1 evőkanál) természetes sót (tetszőleges, nem jódozott fajtát, ajánlott a jobb minőségű tengeri só), ez 2%-os felöntőlevet eredményez. A legtöbb zöldségféléhez ezt használjuk, egyébként 1-5% között változik a sóoldat ajánlott töménysége. Úgy öntsük fel vele a zöldségeket, hogy a kupak és a tető között maximum 1-1,5 cm rés maradjon.

Szárazon sózás: mennyi só kell a zöldségekre?

Az előírt mennyiség szerint minden 1 kg zöldséghez 20 g só kell (mint a brine esetében), ez körülbelül egy evőkanálnak felel meg. A káposztánál 700 grammra számoljunk 20g sót. Sózáskor ügyeljünk arra, hogy egyenletesen elkeverjük a sót a zöldségek között, hogy azok egyformán levet ereszthessenek – akár be is dörzsölhetjük őket, kézzel átnyomkodhatjuk. Akkor van kész ez a lépés, ha már kézzel facsarható a zöldség leve.

Milyen üvegben erjesszünk?

A fermentált zöldségek erjesztéséhez elég egy sima, jól záródó befőttes üveg, a kívánt méretben (a lényeg, hogy ne juthasson be kívülről levegő). Egyes savanyúságok nagyon hevesen erjednek, ezzel rengeteg szén-dioxid gázt termelve – ezekhez használhatunk speciális szelepes üvegeket is, amelyek a felgyülemlett gázfölösleget kieresztik, azonban nem engedik, hogy oxigén jusson be az üvegbe.

A zöldség az erjedés során levet ereszthet, ami ha nincs neki hely, kinyomódik az üvegből. Hogy ez ne okozzon gondot, a befőttesüveget tegyük egy tányérba, ami felfogja a nedvességet.

Mit használjunk leszorítónak?

A savanyítandó zöldség nem érintkezhet a levegővel, mert oxidálódni kezd (a baktériumok működéséhez szükséges anaerob környezet nélkül megromlik az étel) – ebből a célból mindig használnunk kell valamilyen leszorító eszközt, ami a folyadék felszíne alatt tartja a fermentumot. Ez lehet bármilyen nagyobb darab zöldség (répa, káposztatorzsa stb.), vagy természetes anyag (például egy tiszta, a savaknak ellenálló kő, vagy üveg leszorító).

Fermentált lilakáposzta recept

A hideg hónapokban, különösen a tél végén, mielőtt berobbannak a piacra a tavaszi finomságok, szinte vétek kihagyni a rostban és vitaminokban dúskáló káposztaféléket. Ha a fermentálással szeretnénk kísérletezni, de még sosem próbáltuk, a legjobb, ha ezzel a recepttel kezdünk, mert ezt a legkönnyebb elkészíteni, gyorsan megsavanyodik, ráadásul nagyon finom is. A hozzávalókat nyugodtan variáljuk ízlésünk szerint – a gyömbért és a hagymát akár ki is hagyhatjuk, ha „natúr” káposztát szeretnénk kapni.

Hozzávalók

• 1 kis fej lilakáposzta (~ 1 kg megtisztítva, legyalulva)
• 2 fej lilahagyma
• 1 kis db gyömbér (2 cm)
• 10-15 szem bors
• 30 g tengeri só (1 kg káposztára)

A fermentált lilakáposzta elkészítése

Vegyük le a káposzta külső leveleit, ellenőrizzük, hogy nincs-e sehol megromolva (ha vannak sérült részek, távolítsuk el), a torzsát vágjuk ki, a többit gyaluljuk le. A lilahagymát aprítsuk hasonló méretűre, a gyömbért pedig finomra. Tegyük a káposztát és a többi hozzávalót egy nagy tálba, keverjük őket össze, adjunk hozzá annyi borsot, amennyit szeretnénk és sózzuk be alaposan. Ezután várjunk kb. 15 percet, míg a káposzta levet nem ereszt – akkor lesz jó az állaga, ha már kézzel facsarható a leve.

Vegyünk elő egy nagyobb befőttes üveget, vagy fermentáló üveget (a képen lévő káposzta szilikon szelepes üvegben van, hogy az aktív erjedés során könnyen távozzanak a gázok. Adagoljuk az üvegbe a káposztát és valamilyen eszközzel tömörítsük olyan szorosan, amennyire tudjuk (azt fogjuk tapasztalni, hogy bőségesen ereszt még levet). Amikor tele van az üveg (az üveg szájától maximum egy ujjnyira), akkor tegyük bele a leszorítót – ügyeljünk arra, hogy az összes káposzta a lé alatt legyen, és hogy ne érjen a lé az üveg pereméig.

Ezt követően a fermentáció beindul magától, az üveg tartalma másnapra pezsegni kezd. Előfordulhat, hogy az üvegből kipréselődik egy kis lé, ezért tegyünk alá egy tányért, hogy legyen hova folynia. Ha túl sok lé préselődött ki, pótoljuk a hiányát egy kevés 2%-os sóoldattal, hogy a káposzta ne érintkezzen oxigénnel. Érleljük közvetlen fénytől védett helyen, szobahőmérsékleten (kb. 22°C). 5 nap múlva kóstolhatunk steril kanálla – ha megsavanyodott, tegyük a hűtőbe, ahol hónapokig eláll.

Fermentált „répalazac” recept

A lilakáposzta mellett azért esett a választásunk a répára, mert ez is a legkönnyebben savanyítható alapanyagok közé tartozik, így nagyobb a valószínűsége a sikerélményünknek. Az étel azért kapta a „répalazac” fantázianevet, mert a fermentált répaszeleteket folyékony füsttel és különféle fűszerekkel ízesítve készítjük. Amikor kész lesz, ízre és állagra is hasonlítani fog a lazachúshoz (sokan a lazac vegán alternatívájaként fogyasztják). A répalazac izgalmas és kreatív útja egy különlegesebb savanyúság készítésének, sőt, gasztroajándéknak is kiváló!

Hozzávalók

• 1 kg répa
• 2-3 evőkanál természetes folyékony füst
• 2-3 ek mustármag
• 2 gerezd fokhagyma
• 10 szem bors
• 20 g tengeri só (egy liter felöntőléhez)
• 1l ásványvíz

A répalazac elkészítése

Mossuk meg a répákat és tisztítsuk meg őket a héjuktól, végeiktől, majd zöldséghámozó segítségével húzzunk le róluk finom, szalagszerű csíkokat (sokkal szebb végeredményt kapunk így, mint ha késsel vágnánk fel és így fognak tudni kellemesen megpuhulni is). Az üvegek aljára tegyük a fűszereket, ezekre jöhetnek a répaszalagok. Ízlésünk szerint adhatunk hozzá a mustáron és a borson kívül más fűszereket is, például chilit, vagy kaprot. Ha tele az üveg, akkor tegyük rá a leszorítót (pl. üvegkorongot, vagy az üveg nyaka alá egy nagyobb darab répát, ami nem engedi a többit felúszni a víz tetejére). Adjuk az üveghez a természetes folyékony füstöt is.

A tengeri sót oldjuk fel a vízben, majd ha a kristályok már elolvadtak, öntsük fel vele a répaszalagokat. Ügyeljünk rá, hogy a felöntőlé lepje el a leszorítót is, amennyiben az zöldségből van. Az üveg pereme és a lé felszíne között maximum 1-1,5 cm üres helyet hagyjunk. Ha készen vagyunk, zárjuk le a befőttes üvegeket szorosan és tegyük félre 4-5 napra pihenni szobahőmérsékleten (kb. 22°C), közvetlen fénytől védett helyre. Amikor kóstolásra savanyú, tegyük hűtőbe, hónapokig eláll.

Címlapkép: Getty Images