Árrobbanás a magyar henteseknél: mutatjuk, mennyiért vásárolhatunk húsokat az ünnepi menühöz

HelloVidék   
  Megosztom
Árrobbanás a magyar henteseknél: mutatjuk, mennyiért vásárolhatunk húsokat az ünnepi menühöz

A sertéspestisen és a madárinfluenzán túl a húsiparnak a koronavírus-járvánnyal is meg kellett küzdeni. Az ágazatban komoly károkat okoztak a különböző betegségek, amik erősen rányomták bélyegüket az árakra is. Ugyan különböző támogatások, mentőcsomagok segítették a gazdák egész éves munkáját, ennek ellenére is óriási veszteségeket könyvelhetnek el a gazdaságok az év végén. Ráadásul a szakemberek szerint átalakulóban a fogyasztói szokások és az értékesítési lánc és a járvány gyorsítja ezt a folyamatot. Most annak jártunk utána, hogyan befolyásolta az egyes hústermékek árát a járvány illetve, hogy mire számíthatunk a karácsonyi nagy bevásárláskor.

Hatalmas pácban a sertéságazat

Ahogy arról korábban beszámoltunk, már nyögik a hazai sertéstartók a németországi afrikai sertéspestis (ASP) hatását, amely 350 forint körülire vitte le az élő sertés kilogrammonkénti felvásárlási árát. A csökkenés pedig azonnal megjelent Magyarországon is, hiszen a nagy felvásárlók a saját áraikat a németországiakhoz igazítják.

A tartók igyekeznek az alsó súlyhatáron értékesíteni az állatokat, hogy ne növeljék tovább a veszteségeiket. Eközben nagy mennyiségű hús áramlik Németországból a magyar piacra. Ebből a helyzetből nem lesz gyors a kilábalás. A hazai húspiacon már az elmúlt hetekben megjelentek az importnyomás jelei, érkeznek a kiskereskedelemnek kedvező árú ajánlatok. Az ASP németországi megjelenésekor a feldolgozók arra kérték a kiskereskedelmi láncokat, hogy a részesítsék előnyben a hazai hústermékeket, de ugyanezt kérte az agrárkormányzat és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is. A hazai húsiparosok remélik, hogy a kiskereskedők valóban magyar húst kívánnak a polcokra tenni. A kiemelt decemberi időszakban megnő a sertéshúsforgalom, a hazai sertésszektornak pedig nem mindegy, hogy a többlet alapja belföldi vagy importhús lesz-e

- vázolta fel az áagazt helyzetét Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke.

Vékonyabb a pénztárca? Idén váltsunk pulykára!

A magyarok tavaly már személyenként 4 kiló pulykahúst fogyasztottak. Ráadásul az egyre vékonyabb pénztárcájú fogyasztóknak jó hír, hogy karácsonykor a tavalyinál olcsóbban juthatunk pulykahúshoz. Az átvételi árak az előző évhez képest 10-12 százalékkal mérséklődtek, a kiskereskedelmi termelői átadási árak pedig átlagosan 10-50 százalékkal csökkentek

- mondta Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke.

Mint mondta, az elmúlt időszakban a termelők túltartásra kényszerültek, ami szintén növelte a költségeket. A vállalkozások árbevétele idén összességében 10-15 százalékkal csökken, így még az ünnepi kereslet nagyjából 10 százalékos növekedése sem jelent megoldást a termelőknek.

Horváth Lajos, a Magyar Pulykaszövetség elnöke vészjósló képet vázolt, mivel úgy véli, a járvány második hulláma sokkal mélyebb válságot okozott, mint az első.

A pulykatermelők bevételének több mint fele a vendéglők, szállodák vásárlásaiból származott, irányukba 60-80 százalékkal csökkentek az eladások. A pulykaágazatot is munkahelymegtartó támogatásokkal, a bér- és járulékteher átvállalásával, valamint adócsökkentéssel kellene segíteni. Ha ez elmarad vagy késik, a baromfiipar nem képes önerőből túlélni

- magyarázta az elnöke.

Lemondhatunk a kacsáról és a libáról?

Beszámoltunk arról is hogy, drasztikusan beszűkült a liba- és a kacsamáj piaca, egyre rosszabb a helyzet. Ennek egyik oka, az éttermek, vagyis a fogyasztás fő helyszíneinek a bezárása. Ugyan súlyosan érintette a Covid–19-járvány a korábban az állatvédők által is támadott liba- és kacsamáj-termékpályát, de tovább tetézte a kialakult helyzetet a madárinfluenza is. A kereslet és a kínálat is csökken a Baromfi Termék Tanács adatai szerint.

Az áruházláncokban jóval kevesebbet értékesítenek, ezért a járvány súlyosabban érintette ezt a termékpályát. A keresletet a koronavírus-járvány csökkentette drasztikusan, a kínálatra pedig a madárinfluenza hatott rendkívül negatívan.

A szakértők szerint a mindennapi élet újraindulása, az éttermek kinyitása után is csak lassan emelkedik majd a májfogyasztás. Ennek az a magyarázata, hogy a liba- és a kacsamáj nem alapvető élelmiszer.

Egy szektor viszonylag sikeres maradt

Miközben a koronavírus-járvány hat az összes iparágra, a baromfi- és az élelmiszeripar kedvezőbb helyzetben van, mint például a vendéglátás vagy a turizmus a szakemberek szerint.

A baromfinak két alapvető értékesítési csatornája ismert: a kiskereskedelem és a vendéglátás. A COVID előtt Európában 60 százalék volt a kiskereskedelem és 40 százalék a vendéglátás részesedése a baromfitermékek értékesítésében, csakhogy a szállodák, az éttermek és az iskolák részleges vagy teljes bezárása drasztikusan átrendezte ezeket az arányokat. A 40 százalék szinte a nullára redukálódott, és ennek csupán a felét tudja kompenzálni a kiskereskedelem. Van tehát egy 20 százalékos többlettermelés Európában a COVID miatt

- vázolta Szabó Ákos, a Tranzit Csoport vezérigazgatója.

A szakember szerint a kiskereskedelmi láncoknak 20-30 százalékkal nőtt a forgalmuk a vendéglátó-szektor bezárása miatt. Egyes baromfifajták (csirke, pulyka) ezt az átrendeződést jobban viselik, míg mások (húsliba, kövér liba) kevésbé. A csirke és a pulyka esetében a vendéglátóhelyek bezárásából származó bevételcsökkenést részben kompenzálja a kiskereskedelem forgalomnövekedése.

Nézzük az árakat!

Mivel a járvány erősen befolyásolta a hazai húsipart, így az az árakra is rányomta bélyegét. Éppen ezért, megnéztük a nagyobb üzletláncok kínálatát, hogy decemberben milyen áron kínálják termékeiket. Mivel nem mindegy, mit és mennyiért veszünk meg a karácsonyi nagy bevásárláskor, ezért utánajártunk annak, melyik húsból vásárolhatunk a legolcsóbban, illetve a legdrágábban is.

Első körben a sertést vettük górcső alá, ehhez az üzletláncok online kínálatát böngésztük át. Az árakból jól látszik, hogy a szűzpecsenye és a szeletelt, legtöbbször sültekként készített termékek ára a legmagasabb, míg az ünnepi kocsonyának való akár ezer forintból is kijöhet.

Tesco Spar Aldi Lidl Auchan
sertés lapocka 1449 Ft/kg 1399 Ft/kg 1039 Ft/kg 1039 Ft/kg 1699 Ft/kg
egész karaj - 1099 Ft/kg - - 1749 Ft/kg
sertés comb 1449 Ft/kg 1149 Ft/kg - - 1799 Ft/kg
szeletelt karaj 2494 Ft/kg 2448 Ft/kg - 2398 Ft/kg
szeletelt tarja 2012 Ft/kg - 1448 Ft/kg 2165 Ft/kg
hátsó csülök - 1199 Ft/kg - - 1099 Ft/kg
első csülök - 999 Ft/kg - - -
sertés szűzpecsenye - 2099 Ft/kg - - -
darálthús - 1265 Ft/kg - - 1159 Ft/kg
oldalas - 1879 Ft/kg - - 1539 Ft/kg
sertés kocsonya csomag - 699 Ft/kg - - -

Ezt követően megnéztük a baromfitermékek árait is, ehhez szintén az áruházak online feltüntetett árait tekintettük át. Ahogy a táblázatban jól látszik, akár 2-300 forint eltérés is lehet a termékek árai között. Érdemes vásárlás során azt is figyelembe venni, hogy a csomagolt húsok ára legtöbbször magasabb, míg a pultban kapható termékek ára legtösször kedvezőbb. Ez leginkább az időszakos akcióknak köszönhető.

Tesco Spar Aldi Lidl Auchan
csirkefelsőcomb 445 Ft/kg 689 Ft/kg 769 Ft/kg - 699 Ft/kg
csirkealsócomb 445 Ft/kg 689 Ft/kg 769 Ft/kg - 749 Ft/kg
csirkecomb farrésszel 499 Ft/kg 529 Ft/kg - - 415 Ft/kg
csirkemellfilé 1059 Ft/kg 14449 Ft/kg 1229 Ft/kg 1049 Ft/kg 1449 Ft/kg
egész csirke - 599 Ft/kg 599 Ft/kg 699 Ft/kg 599 Ft/kg
libacomb - 2699 Ft/kg - - 2499 Ft/kg
libanyak - 699 Ft/kg - - 779 Ft/kg
libamell - 3299 Ft/kg - - 2999 Ft/kg
libamáj - 9999 Ft/kg - - 9990 Ft/kg
kacsacomb farrésszel - 1349 Ft/kg - - -
kacsamáj - 6999 Ft/kg - - 7490 Ft/kg
kacsanyak - 389 Ft/kg - - -
egész kacsa - 648 Ft/kg - - -
kacsamell - 2799 Ft/kg - - -
pulyka felsőcomb - 899 Ft/kg - - -
pulyka szárny - 679 Ft/kg - - -
pulyka medalion - 1499 Ft/kg - - -
pulyka máj - 899 Ft/kg - - -
pulyka mell - 1899 Ft/kg - - -
pulyka szárnytő - 769 Ft/kg - - -

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hús

hústermék

baromfi

baromfihús

tyúk

liba

kacsa

pulyka

sertés

sertéshús

áremelkedés

húsipar