Kijöttek a számok: így alakult tavaly a hazai haltermelés
A magyarországi tógazdasági haltermelés volumene 2023-ban 19 673 tonna volt, ami 7,3 százalékkal alacsonyabb az előző évi mennyiségnél.
A magyarországi tógazdasági haltermelés volumene 2023-ban 19 673 tonna volt, ami 7,3 százalékkal alacsonyabb az előző évi mennyiségnél.
A termelők nem voltak egyszerű helyzetben az elmúlt években, hiszen sem az időjárás, sem a gazdasági helyzet nem kedvezett nekik.
Júniusban a DataHouse adatai szerint 8 492 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a leggyengébb havi forgalmat jelenti idén.
Az elmúlt években egyre nagyobb és nagyobb teret nyertek a pilóta nélküli légi járművek, vagyis a drónok mezőgazdaságban, különös tekintettel a növényvédelem területére.
Egyre több az érdeklődő erre a modellre, ráadásul az ára is csökkent a tavalyi évhez képest – ellenben más, mondhatni luxuskategóriás városi terepjárókkal.
Gyakran elhangzó kérdés, hogy mibe érdemes 1-5-10-x millió forintot befektetni, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a rendelkezésünkre álló pénzből. Utánamentünk a témának - és számba vettük a legjövedelmezőbb megoldásokat is.
Bérük harmadát elvesztették a dolgozók a dunaferi vasműben, éppen ezért sokan maszekolnak.
Továbbra is rengeteg külföldi keresi fel a Balatont, egy friss felmérés szerint a környező országokból 10 százalékkal több vendég kíván a magyar tengernél nyaralni idén.
Több mint 406 millió forintos uniós pályázati támogatásból fejlesztette gyártási kapacitását a fémmegmunkálással foglalkozó, egy szentgotthárdi székhelyű cég.
Kérdés, hogy a sokak által kritizált intézkedés kivezetése milyen hatással lesz a magyar élelmiszeripar és élelmiszer-kiskereskedelem szereplőire.
Hétszáz játékkonzolt és csaknem ezer fülhallgatót találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei rutinellenőrzésen egy Görögországból Franciaországba tartó kamionban Gyulánál.
Minimális szintre csökkenti az NMP nevű oldószer kibocsátását a Debrecenben most épülő CATL kínai akkumulátorgyár, a módosítási kérelmét pénteken nyújtotta be a hajdú-bihari kormányhivatalhoz.
Kétszázmillió forint uniós támogatásból korszerűsítenek öt belterületi utat a Békés vármegyei Mezőhegyesen.
Az ültetett növények két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál, az őszi vetések már beértek, zajlik az aratás.
A kereskedelmi láncok a nagy volumen fejében alacsonyabb áron vásárolják meg az így előállított termékeket a gyártóktól. Valamit valamiért.
Országszerte több mint száz, fővároson kívüli helyszínen létesülhet új nyilvános e-töltőállomás egy tervezetten augusztusban megnyíló, 28 milliárd forintos támogatási lehetőség jóvoltából.
Az első félévében a személyautók regisztrációjának száma jelentősen nőtt, az év első hat hónapjában 63 331 autót regisztráltak, szemben az előző év azonos időszakban regisztrált 56 594 autóval.
Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig.
Magyarországon még mindig a szántóföldi növénytermesztés örvend a legnagyobb népszerűségnek, pedig néha lehet, érdemes lenne tovább is látni ennél.
Szeptembertől nem lehet majd zöld rendszámmal forgalomba helyezni a plug-in hibrid autókat Magyarországon, ezt követően keresletcsökkenés várható ebben a szegmensben.