Új vásárcsarnok épül Tatán: a tervek szerint januárban már meg is nyitja kapuit!
Új piacot épít Tatán az önkormányzat. A beruházás uniós támogatásból és a város önkormányzatának hozzájárulásából valósul meg.
Új piacot épít Tatán az önkormányzat. A beruházás uniós támogatásból és a város önkormányzatának hozzájárulásából valósul meg.
Önvédelmi program indul családoknak, melynek fizikai, de tudásbeli része is van, utóbbiban az internethasználat veszélyeire hívják fel a figyelmet.
Egy idős asszony kért segítséget telefonon, mivel a Soproni-hegységben elakadt egy ösvényen autójával.
Nagyon sokáig kiemelt helyet foglalt el a gyümölcslé a családok asztalán, de manapság sokan bizonytalanodnak el azzal kapcsolatban, hogy valóban egészségesek ezek az italok.
Szombaton kezdődik a rókák veszettség elleni vakcinázása. Október 5-től repülőgépről szórják az érintett területekre a veszettség ellenszerét, de ez a sűrűn beépített területeket nem fogja érinteni.
A társaság 115 mozdony beszerzését tervezi és ennek finanszírozásáról már egyeztet a kormányzattal.
Arról is mesélt, hogy egész életében sokat merített a vidéki élettől, éppen ezért azt szeretné, ha kislánya is részesülhetne ebből.
A gépi forgácsolónak tanuló fiú egy helyi vállalkozó üzemében sérült meg. Mentőhelikopter, rohammentő érkezett hozzá, de már nem tudták megmenteni.
Összesen csaknem 3,5 milliárd forintból újul meg a gyulai Várfürdő és az Almásy-kastély, melynek köszönhetően még vonzóbb célpont lehet az alföldi város az utazók számára.
Múlt hét péntekén több mint 1,8 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Coca-Cola Magyarország és a PET Kupa önkéntesei a Kisköréhez közeli Tisza szakaszon a Hulladékmentes Tisza program keretében.
Egyre többen fedezik fel a szőlőmagban rejlő hasznos tápanyagokat: antioxidáns-tartalma ugyanis az egyik legmagasabb a világon. A szőlőmagból már Magyarországon is kétféle dolgot készítenek, lisztet és olajat. A HelloVidék két ismert borásszal, Gere Attilval és Bock Józseffel beszélgetett a témában.
Újabb állatkölykökkel gyarapodtak a hazai állatparkok. Szegeden és Nyíregyházán is láthatóak már a kedves kis jövevények.
Több mint 220 ezren töltötték le a kárbejelentő alkalmazást. melyen keresztül eddig több mint 4200 kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz.
Rekordot döntöttek a SZÉP-kártya költések. A legnépszerűbb alszámla továbbra is a vendéglátás maradt, azonban arányaiban a költések eltolódtak a szállás alszámla irányába.
Borús idő várható az első októberi hétvégén. Pénteken még sok lesz a napsütés, de aztán többfelé beborul, és záporokra kell készülni. A maximumok egyre inkább 15 fok körül, többfelé alig 10 Celsius-fok felett alakulnak.
Még az állatvédők sem hittek a szemüknek, amikor egy csongrádi kocsmába lépve egy makákót találtak kutyakennelbe zárva.
z ázsiai márványospoloska a Távol-Keleten őshonos faj, mely megtelepedett hazánkban, és minden jel arra mutat, hogy kiválóan alkalmazkodik. A rovar egyre több bosszúságot okoz országszerte a városokban.
Megnéztük, mennyi postás hiányzik az országból, milyen szabad pozíciók vannak az állami vállalatnál, mivel csábítják magukhoz a munkavállalókat, illetve hogy melyik területet és régiót sújtja leginkább a munkaerőhiány.
Az eddigi listán 760 szakma szerepelt, a tanácsok azt javasolták, hogy vonjanak össze szakmákat, egyeseket hagyjanak el, illetve hozzanak létre új szakmákat is. Így 174 szakma marad az új rendszerben.
Az utóbbi napokban rengeteg színes és érdekes programot, fesztivált fedeztünk fel, most pedig összegyűjtöttük őket egy csokorba. Ha még nem tudod merre indulj el, hogy szórakozz és feltöltődj, akkor böngészd át listánkat, biztosan találsz kedvedre való eseményt.