Íme, a világ legkisebb káposztája: mutatjuk, hogyan készíts belőle filléres főételt, savanyúságot!

Való igaz, hogy a kelbimbót sokan, főként a gyerekek között, nem a kedvenc zöldségeik között tartják számon, azonban vétek lenne lehagynunk a bevásárlólistánkról ezt az egészséges őszi/téli csemegét. Tudd meg, milyen zöldség a kelbimbó, hogyan lehet a legkisebb káposztafejeket hasznosítani, mi mindent érdemes tudni a bimbók tisztításáról és feldolgozásáról. Milyen izgalmas ételeket készítsünk kelbimbóból, hogyan neveljük fel konyhakerti növényként, mikor vásároljuk? Kipróbált receptjeink során bemutatjuk, hogyan készítsünk a kelbimbóból laktató egytálételt és izgalmas házi savanyúságot!

Milyen növény a kelbimbó, avagy a világ legkisebb káposztafeje?

A kelbimbó, más néven bimbós kel a vadkáposzta egyik fajtája, amit Belgiumban nemesítettek ki a 19. század során (innen ered angol megnevezése, a „brussels sprouts”, azaz brüsszeli bimbó/hajtás is). A bimbós kel egy, a káposztafélék családjába tartozó, egyébként kétéves növény, közeli rokona a nála sokkal-sokkal nagyobb fejeket növesztő fejes káposztának. A bimbós kel egyébként maga is egy nagyobb testű konyhakerti növény: erős főszára több, mint egy méter magasságúra is megnőhet, ezen találhatóak a kelbimbóknak nevezett, ízletes hajtások, avagy az aprócska káposztafejek.

A kelbimbó egy őszi/téli zöldségféle, szeptembertől decemberig éri meg leginkább vásárolni, ilyenkor bőséggel kapható a szupermarketekben és a piacon is. A kelbimbó nem tartozik a drága zöldségek közé, azonban, ha frissen vásároljuk, számoljunk azzal, hogy a zöldség jelentős hányadát képezhetik a leeső részek (nyilván annak függvényében, hogy milyen minőségű kelbimbót sikerült szerezni). Érdekesség, hogy a kelbimbó nyersen is fogyasztható (ebben az állapotában tartalmazza a legtöbb vitamint), azonban általában párolva, főzve vagy sütve esszük, számtalan ételnek szolgálhat egészséges alapanyagául.

Ezért érdemes rendszeresen fogyasztani

Ahogy ez a káposztafélékre általánosságban is igaz, a kelbimbó telis-tele van vitaminokkal és ásványianyagokkal, ezért megéri minél többet enni belőle a szezonjában. A kelbimbó és más káposztafélék rendszeres fogyasztásával csökkenthetjük a cukorbetegség, a különféle szív- és érrendszeri betegségek, illetve a daganatos megbetegedések kialakulásának valószínűségét, ráadásul gátat szabhatunk az elhízásnak is. A kelbimbó jellegzetes szagáért és kesernyés ízéért a különböző kéntartalmú vegyületek felelősek, amelyek viszont jótékony hatással bírnak egész immunrendszerünkre.

A kelbimbófogyasztás előnyei közé soroljuk továbbá, hogy magas K-vitamintartalma miatt támogatja a csontrendszer egészségét, a benne rejlő C- és A-vitaminok pedig hozzájárulnak a bőr és a szemek egészségéhez és az állóképesség javulásához (a kelbimbó igen gazdag továbbá vasban, B-vitaminokban, magnéziumban, káliumban és nátriumban is). A magas rosttartalmú kelbimbó alaposan megtornáztatja a bélrendszerünket, ami alapvetően egészséges folyamat, azonban azoknak a személyeknek, akik valamilyen emésztőrendszeri megbetegedésben szenvednek, nem javasoljuk a túlzott mértékű fogyasztását (különösen nem nyersen).

Így neveld a háztáji kiskertben

Habár a kelbimbót Magyarországon is a népszerű zöldségek közé soroljuk, a háztáji kiskertekben elég ritkán találkozhatunk vele, hiszen nem tartozik a legegyszerűbben termeszthető zöldségek közé. A kelbimbót, mivel egy meglehetősen hosszú tenyészidejű növényről van szó, nyáron, kb. 4 hónappal az első őszi fagyok előtt érdemes elültetni napfényes kertbe vagy magaságyásba vetve; érdemes beltérben előcsíráztatni, hogy ne nyúljon el a bimbók érési ideje. Ügyeljünk a palánták közötti egészséges (25-50 cm) távolságra, ugyanis meglehetősen nagytermetűek lesznek a kifejlett növényeink.

A fejlődő kelbimbópalántákat érdemes trágyázni, a töveket a kártevők ellen mulccsal takarni (sortakarózás is hasznos lehet), aszályos időszakban figyeljünk oda a növény rendszeres és bőséges öntözésére. A betakarítást időzítsük az első őszi fagyok idejére, ugyanis a kelbimbók édesebbek, ha egy-két alkalommal megcsípi őket a fagy: a bimbók alulról felfelé érnek (érés előtt a növény felső leveleit is eltávolíthatjuk az utolsó hetekben, kivéve, ha téli betakarítást tervezünk), akkor szedjük le őket, ha azok elérték az optimális, kb. 3 cm nagyságú méretet.

Mivel a kelbimbót rendszerint akkor ültetjük, amikor a kártevők a legaktívabbak, érdemes fokozott figyelmet fordítanunk a palánták ellenőrzésére. A kelbimbó kártevői közé soroljuk többek között a levéltetveket, a káposztamolyt vagy a káposztalepkét, a földibolhát vagy például a poloskákat, a növénybetegségek közül pedig gyakran okoz problémát a feketerothadás, a peronoszpóra, a gyökérgolyva vagy a fehérpenész. A helyes növénytársítás szempontjából ültethetünk a kelbimbó mellé burgonyát, céklát, hagymát, uborkát, zellert és olyan zöldfűszereket, mint például a kapor, a zsálya vagy a rozmaring.

A kelbimbó tisztítása, konyhakésszé tétele

Amennyiben friss (nem fagyasztott, már konyhakész) állapotú kelbimbót vásároltunk, mindenképpen fontos, hogy szánjunk néhány percet a zöldség előkészítésére. A kelbimbó megtisztítása egyszerű: egy éles késsel vágjuk le a lelógó, keményebb torzsa alját, ezzel le is jönnek a külső, jellemzően megviseltebb, koszosabb levelek. Amennyiben a zöldség betegség jeltét mutatja, romlott, vagy kártevőt találunk rajta, vágjuk ki a problémás részt vagy attól s szemtől szabaduljunk meg.

A megpucolt kelbimbókat ezután mossuk meg alaposan, hogy megszabaduljunk a levelekre rakódott szennyeződésektől, végül használhatjuk őket frissen (mandolinnal vékonyra szeletelve) salátákhoz, meg is süthetjük/főzhetjük azonnal, vagy konyhakésszé téve berakhatjuk a fagyasztóba, hogy a későbbiekben pillanatok alatt rendelkezésünkre álljon a kész zöldség. A kelbimbót emellett savanyúságnak is eltehetjük: sós felöntőlében fermentálva kellemesen ropogós, friss savanyúságot hozhatunk létre.

Ha célunk a friss kelbimbó eltarthatóságának növelése, ne mossuk meg a bimbókat, mielőtt a hűtőbe tesszük őket, mindig közvetlenül azelőtt mossuk és tisztítsuk meg a külső leveleket, mielőtt felhasználnánk a zöldséget. A kelbimbókat tartsuk hűtőben, ugyanis a nagyobb termetű káposztáknál jelentősen hamarabb romlásnak indulhatnak – eltarthatóságuk hűtőben ideális esetben 5, legfeljebb 7 nap. Érdemes kisebb adagokban (kb. 500 g), külön-külön zacskózni, ha véletlenül felütné a fejét a penészedés.

A kelbimbó használata a konyhában

A legtöbbünknek a kelbimbóval kapcsolatban azonnal szürreális gyermekkori emlékek jutnak eszünkbe különféle puhára főtt, széteső növényi elemekről és bizarr főzelékekről a menzán, azonban fontos tudnunk, hogy ezek a kelbimbó elkészítésének a legkevésbé ízletes alternatívái. A kelbimbó jóval sokoldalúbb zöldség annál, mint amivel a közétkeztetésben találkoztunk: készíthetünk belőle villantós előételeket, főételeket és egészséges köreteket egyaránt.

A kelbimbót használhatjuk különféle levesekhez: remek ízt kölcsönöz az őszi/téli zöldségleveseknek, adhatjuk leveszöldség gyanánt húsleveshez vagy frankfurti leveshez, illetve készíthetünk belőle kelbimbó krémlevest is. A kelbimbót köretként elkészíthetjük párolt zöldségnek vagy tepsiben sült kelbimbó gyanánt (remekül illik hozzá a bacon), önmagában és más zöldségekkel (illik hozzá a krumpli és az édesburgonya, a brokkoli vagy a karfiol, a zeller, a cékla és a gyökérzöldségek is), tésztával kombinálva.

A kelbimbóból mindemellett nagyszerű egytálakat is készíthetünk, különféle tepsis kelbimbók és rakott kelbimbó-ételek formájában, akár húsos, akár vegetáriánus vagy vegán étrendhez szeretnénk alkalmazkodni. Érdemes továbbá megemlíteni a rettegett kelbimbófőzeléket is, amit, habár a menzán nem túl szívderítő formában tálaltak, magunknak nagyon finoman el tudjuk készíteni. Érdekes lehet a kelbimbót kipróbálnunk olyan érdekesebb ételekben is, mint a reggeli sós piték vagy a hideg/meleg kelbimbósaláta. A fűszereket tekintve kombináljuk a kelbimbót bátran sóval, borssal, fokhagymával, zöldfűszerekkel (pl. majoránna, rozmaring, kakukkfű), olajos magvakkal, és különféle növényi olajokkal.

Ezek után nézzünk néhány konkrét receptet a kelbimbóra: járjunk utána, hogyan készül a fermentált kelbimbó savanyúság, illetve kedvenc rakott kelbimbónk, jó sok tejföllel és tojással!

Recept: Rakott kelbimbó

A kelbimbót végtelenül rugalmas módon kombinálhatjuk különféle zöldségekkel, húsokkal, tojással és tejtermékekkel, legyen szó akár főételekről, akár köretelemekről. Mi most egy szuperlaktató egytálat fogunk készíteni belőle, ami mindennek tetejébe még olcsó is, így ennél az ételnél aztán tényleg nem számít, hányszor repetázunk belőle. A rakott kelbimbó újramelegítve is ízletes marad, éppen ezért nyugodtan ajánljuk elcsomagolásra, iskolai vagy munkahelyi étkezésre is.

Hozzávalók

• 1 kg kelbimbó (megtisztított friss vagy fagyasztott)
• 10 db tojás
• 2 ek csípős paprikakrém (opcionális)
• 2 csésze zsemlemorzsa
• 1 nagy doboz tejföl
• só, bors ízlés szerint

A rakott kelbimbó elkészítése

Amennyiben friss kelbimbóval dolgozunk, tisztítsuk meg a fentiekben leírtak szerint, a fagyasztott verzióval viszont semmi dolgunk. Főzzük elő a kelbimbókat enyhén sós vízben kb. 10 perc alatt (ne főzzük túl!), majd szűrjük őket le és minden nagyobb fejet vágjunk ketté. A tojásokat főzzük keményre, pucoljuk meg, majd tojásszeletelővel vágjuk karikákra. A tejfölben ízlés szerint keverjünk el 2 ek csípős paprikakészítményt.

Vegyünk elő egy nagyobb jénai tálat, szórjunk az aljára egy csésze zsemlemorzsát, majd egyengessünk el ezen egy réteg kelbimbót. Sózzuk, borsozzuk ízlésünknek megfelelő mértékben, majd tegyünk rá egy réteg szeletelt tojást, végül kenjük meg tejföllel. Ismételgessük a rétegezést addig, míg az alapanyagok el nem fogynak, a végén pedig egyengessük el az étel tetején a másik csészényi szemlemorzsát.

Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra, majd süssük össze a rakott kelbimbónkat kb. 30 perc alatt; érdemes megvárni, amíg a zsemlemorzsa a tetején szép aranybarnára pirul. Fogyasztás előtt pihentessük legalább 20 percig, ízlés szerint kínáljunk hozzá extra tejfölt vagy csípős paprikát.

Recept: Fermentált kelbimbó

A kelbimbó bizony nem csak meleg ételként fogyasztható, hanem ízletes savanyúság is készíthető belőle, ízében hasonló végeredményt kapunk, mint a hordós káposztánál, azonban – ahogy a fermentált zöldségekre ez általánosságban jellemző – érdemes kipróbálni különféle fűszerekkel is, például gyömbérrel, tormával vagy chilivel megbolondítva. Mi most egy klasszikus, natúr verziót fogunk készíteni, ami az érési idő letelte után hónapokig eláll a hűtőben.

Hozzávalók

• 1 kg friss kelbimbó
• 2%-os sós felöntőlé (20 g tengeri só elkeverve 1 l ásványvízben)
• fűszerek ízlés szerint (pl. szemesbors, kömény, gyömbér, csípőspaprika stb.)

A fermentált kelbimbó elkészítése

Tisztítsuk meg a kelbimbófejeket a fent leírtak szerint, ügyelve arra, hogy a káposztácskákon ne maradjanak szennyeződések és megbarnult, romlás vagy betegség jeleit mutató levelek. Mossuk meg, majd tegyük őket előzőleg alaposan csírátlanított fermentálóüvegekbe a fűszerekkel együtt. Öntsük fel az üvegeket a 2%-os sóoldattal, majd helyezzük rájuk a leszorítót (használhatunk sima befőttesüvegeket is, növényi eredetű leszorítóval), a lényeg, hogy a kelbimbók mind teljesen a víz alatt legyenek (a felöntőlé az üveg szája alatt kb. 1 ujjnyival érjen véget).

Zárjuk le az üvegeket légmentesen (fermentáló üveg esetében használjunk szelepes fedelet, ami kiengedi a pezsgés során keletkező felesleges szén-dioxidot), majd tegyük az üvegünket napfénytől elzárt, szobahőmérsékletű helyre és hagyjuk kb. 1 hétig érlelődni. Érdemes a savanyúságot naponta ellenőrizni, ha a folyadék fogy alóla, azt pótolni (tartsuk tálcára téve, mert az üvegek szivároghatnak). 1 hét után kóstoljuk meg az üveg tartalmát: ha illata és íze kellemesen sós, egyben savanyú, készen is vagyunk (természetesen ennél tovább is érlelhetjük).

A kész fermentált kelbimbót helyezzük a hűtőbe: ez lelassítja/megállítja az érési folyamatot, a házi savanyúságunk így akár hónapokon át fogyasztható lesz. Fontos: amennyiben a kelbimbónk kellemetlen bűzt áraszt és penészedés, romlás jelét mutatja, semmi esetre se kóstolgassuk, inkább dobjuk ki az egészet! A fermentálás útján történő házi savanyítás alapjairól, betartandó szabályairól korábbi cikkünkben írtunk részeletesen.