Lerántjuk a leplet: ezért is jó a menetrögzítő kamera használata
Magyarországon magánszemélyek számára konkrét szabály, előírás nem tiltja az autós menetrögzítő kamerák használatát.
Magyarországon magánszemélyek számára konkrét szabály, előírás nem tiltja az autós menetrögzítő kamerák használatát.
Komoly változásokat hozott az augusztus az országos lakáspiacon, a kereslet erősödött és átalakulóban van, ami kezdi felszívni a kínálatot.
Van olyan agrár felsőoktatási intézmény, amely zászlóshajója az agrárképzéseknek, egyben egy olyan agrártudományi központtá vált, amely a mezőgazdaság hazai fejlesztését a háttérországát is tudja biztosítani.
A nettó átlagkereset egyaránt 14,0, míg a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 13,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
A júniusi 465 ezerről mindössze 430 ezerre, azaz csak 8%-kal csökkent júliusban az orosz nyersolaj tranzitja Ukrajnán át Magyarországra, ami még így is a harmadik legmagasabb havi volumen volt idén,
Az állásportálokon az elmúlt években jól látható, hogy folyamatosan csökken a diplomát megkövetelő hirdetések aránya.
Újabb jelentős pedagógusbér-emelés következik 2025-ben.
Kiderült, hogy a vásárlási szokások jelentősen eltérhetnek Budapest és a vidék között, különösen a vásárlások értéke és az egészségtudatosság terén. De vajon milyen típusú vizet részesítenek előnyben a vásárlók?
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek Magyarországon az elektromos kishaszongépjárművek.
Több mint 30 ezer beteg sorakozik a műtéti várólistákon: a betegek száma a koronavírus-járvány óta nem állt vissza a pandémia előtti állapotra.
Becslések szerint mintegy 150 ezer tonnával kevesebbet takarítanak be a gyümölcsből, mint tavaly, a mennyiség még magyarországi fogyasztásra sem lesz elegendő.
A következő néhány hétben dől el, hogy a termelők hogyan futnak neki az őszi vetéseknek és ezáltal a következő szezonnak a tipikusnak semmiképpen nem nevezhető 2024-es nyár után.
Az a helyzet állt elő, hogy a termelői árak csökkenésével a kereskedők hasznát tulajdonképpen az állattartók fizetik meg.
Ez Magyarországon a harmadik legfontosabb szántóföldi növény, amely az egyik legjobban képes alkalmazkodni a klímaváltozás hatására szélsőségessé váló csapadékviszonyokhoz.
Az elmúlt 23 évben egyszer sem volt olyan alacsony a köznevelésben és a szakképzésben alkalmazott pedagógusok, oktatók száma, mint a 2023/2024-es tanévben.
Csaknem félmilliárd forintos fejlesztéssorozat zajlik Békéssámsonban.
A Pénzcentrum friss felmérése alapján manapság már 5,5 millió alatt szinte nem lehet új autót vásárolni Magyarországon.
A vöröshagyma a magyar konyha elengedhetetlen alapanyaga, a makói hagyma pedig mondhatni, világhírű, ám szépen lassan eltűnni látszik.
A legtöbb ingatlan a megyeszékhelyen talált gazdára, ahol a fővárosihoz közelítő albérletárak mellett, már az átlagos négyzetméterár is 705 ezer, az ingatlanvásárlásra fordított összeg pedig 52,6 millió Ft-ra emelkedett.
Nagyon nem mindegy, hol keresgélünk, milyen ingatlanossal kerülünk kapcsolatba, ugyanis 80 százalékuk bizony alkalmatlan arraa munkára, amit csinál. Így kerülheted el a kóklereket!