Szezonindító befőző-kisokos: mikor, miből főzzünk lekvárt, szörpöt, kompótot?

Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen gyakori zöldségek és gyümölcsök kaphatók a magyar boltokban és piacokon: minek, mikor jön el a szezonja a befőzőnaptár szerint, mi mindenre lehet használni a különféle zöldségeket és gyümölcsöket, hogyan dolgozzuk fel őket, hogy a szezon lejárta után is élvezhessük azokat, akár egy egész éven át! Mi mindent készíthetünk belőlük a lekváron, szörpön és kompóton túl, miben különbözik egy ivólé, egy csatni vagy egy tartós mártás készítése? Valóban elkészíthetjük ezeket tartósítószerek használata nélkül is? Mivel dobhatjuk fel jól bevált, de már unalmasnak ítélt családi receptúráinkat, ha valami igazán egyedit szeretnénk alkotni?

Szezonális gyümölcsök Magyarországon

A gyümölcsök, mióta világ a világ, az emberiség legfontosabb táplálékai közé tartoznak: gyakorlatilag a növények édes, húsos vagy csonthéjas terméseiről van szó, melyeknek nemesítésével már az ókor óta aktívan foglalkozunk. A múltban elődjeink még a vadgyümölcsök gyűjtögetése útján jutottak hozzájuk: tipikus, egyébként ma is létező és gyűjthető vadgyümölcsök az erdei szamóca, az erdei málna és szeder, a kökény, a bodza, a csipkebogyó, a berkenye, a galagonya, a som, vagy a mogyoró, de találkozhatunk aprószemű vadalmával, vadkörtével is.

Őseink a vadontermő gyümölcsök körbekerítésével hozták létre az első vadkerteket, majd a különféle lágy- és fásszárú növények szaporítása és nemesítése során egyre ízletesebb és nagyobb termésű fajtákat hoztak létre. A boltokban ma kapható mézédes, sokszor – vad rokonaikhoz mérten – gigantikus méretű termések mind évszázadokon átívelő nemesítő munka eredményei, nem a természet alkotta őket ilyennek – viszont ezekkel a gyümölcsökkel a szezonális szemezgetésen túl már bőséggel tudunk mit kezdeni, szinte bármilyen édes finomságot „gyárthatunk” belőlük.

Magyarországon tipikusan mérséklet övi éghajlathoz szokott gyümölcsöket termesztünk – sok esetben nehéz megmondani, mi számít valóban őshonos növényünknek, hiszen az ókori rómaiak Európa-szerte számtalan növényfajt telepítettek be élvezeti értékükért. A vadgyümölcsök közé soroljuk – a fentiekben felsoroltak mellett – például a homoktövist, a dió egyes fajtáit, az áfonyát és a ribizlit, a borókát vagy a tőzegáfonyát, a húsos somot és más erdei bogyósokat.

Legfontosabb termesztett gyümölcseink közé tartoznak az alma- és körtefélék, a cseresznyék és meggyek, a szilvák (ilyen a ringló is) és a különböző barackfélék (pl. őszibarack, nektarin, kajszi), de olyan különlegesnek mondható gyümölcsökkel is gyakran találkozhatunk, mint például a faeper, a naspolya vagy a szelídgesztenye. A különféle csemege- és borszőlőkről sem szabad megfeledkeznünk, hiszen Magyarország híres a borairól (ilyen például hungarikumunk, a tokaji aszú is), mindemellett manapság már olyan mediterrán jövevényfajokkal is gyakran találkozhatunk, mint a füge, a gránátalma, a pisztácia vagy a kivi.

A gyümölcsök feldolgozását tekintve rengeteg lehetőség áll rendelkezésünkre: készíthetünk belőlük gyümölcsborokat, pálinkákat, lekvárt és szörpöt, kompótot, ivólevet, szószt, csatnit, különféle aszalványokat, kandírozott gyümölcsöket és egyéb tartós desszerteket is. Végtelen mennyiségű egyedi receptúra áll rendelkezésünkre, hogy alaposan megbolondíthassuk kedvenceinket, azonban – ahogy erre a későbbiekben majd visszatérünk – a tipikus gyümölcsös készítményeknek megvan az univerzális elkészítési módja is.

A zöldségekről sem szabad megfeledkeznünk

Ahogy ez rengeteg gyümölcsre is igaz, a Magyarországon termesztett zöldségek többsége jövevénynövénynek tekinthető. Ősidők óta megtalálhatók Európában például a gyökérzöldségek (ide soroljuk a répafélék népes rokonságát) és a spárga, a brokkoli és az eredendően ázsiai jövevénynek számító hagymafélék, bizonyos saláta- és káposztafélék, vagy az olyan gumósok, mint a zeller, a cékla és a karalábé vagy a gombák (amelyek, habár nem zöldségek, általában mégis közéjük soroljuk őket).

Legfontosabb haszonnövényeink többségükben viszont az Újvilágból származnak, a 17-18. századig a magyar közemberek még a létezésükről sem hallottak. E zöldségek közé tartoznak – a magyar gasztronómia alappilléreinek is tekinthető – burgonya, paradicsom és paprika (igen, még a szintén hungarikum kalocsai paprika is a hódítóknak köszönhető!), amerikai jövevények továbbá a csemegekukorica, illetve a tökfélék is. Az uborka és a padlizsán Dél-Ázsiából származnak, a bab amerikai, a karfiol a Közel-Keletről érkezett, és a retekfélék is valószínűsíthetően Ázsiából kerültek térségünkbe, hosszú-hosszú évszázadokkal ez előtt.

Ahogy a „zöldség” megnevezés is árulkodik róla, mindig valamilyen friss növényi részről van szó, amelyeket elfogyaszthatunk azonnal (akár nyersen, sütve vagy főzve), vagy konzerválhatunk is például olajban vagy sós lében, illetve eltehetjük őket savanyúságnak ecetes lében, vagy meg is fermentálhatjuk – csak a képzeletünk szab határt. Készételekként is tartósíthatjuk őket, például különféle krémek, szószok, pürék, sőt, lekvárok formájában is.

Ehető virágok, gyógy- és fűszernövények

Ha már különféle szörpökről és lekvárokról van szó, vétek lenne kihagyni a gyógynövényeket és az aromatikus ehető virágokat, amelyek közül sokat már most is beszerezhetünk. Az ehető virágok között legkorábban az ibolya nyílik, ezt követően szüretelhetjük a pitypangot, melynek nem csak a levelét, hanem élénksárga virágait is hasznosíthatjuk (ebből valódi napfényízű pitypangszörpöt készíthetünk).

A tavasz utolsó harmadában jön el a szintén ehető orgona ideje, majd már szüretelhetjük is a bodzavirágot (lekvárt, szörpöt, sőt, bodzapezsgőt is készíthetünk belőle) és az akácot is (tudtad, hogy akácvirágból is lehet szörpöt készíteni?), mindemellett számtalan ehető virágfajt nevelhetünk akár cserépben is, ehető dekorációnak, salátavirágnak (ilyen például a formás levelei miatt is népszerű, ehető sarkantyúvirág vagy például az árvácska, amivel bármilyen tányért feldobhatunk).

Az erdei, mezei gyógynövények gyűjtögetése is élvezetes programnak bizonyulhat tavasszal: ha ügyesek vagyunk, még elcsíphetjük a medvehagymát (ami szintén remekül tartósítható), de hamarosan metélhetjük a friss petrezselyemzöldet, a snidlinget, a mentát vagy a citromfüvet is, nem beszélve az olyan ehető gyomnövényekről, mint a csípős csalán. A gyógy- és fűszernövényeket érdemes szárítva (akár gyógytea formájában) is eltenni, de belőlük is főzhetünk ízletes szörpöt vagy készíthetünk ezekkel aromatizált fűszerolajat.

Mi mindent lehet „befőzéssel” tartósítani?

Először tisztázzuk azt, hogy mégis mi a befőzés lényege! A „befőzés” egy ősi tartósítási eljárás, gyakorlatilag a gyümölcsök és zöldségek hőkezelés és légmentes lezárás útján történő konzerválását foglalja magában. A befőzés útján eltett alapanyagokat vastag falú, hőálló üvegekben tudjuk tárolni, olyan fedővel, amely stabil légmentes lezárásra képes, így a kinti, romlást okozó mikroorganizmusok képtelenek bejutni a steril közegbe, ennek köszönhetően a befőzött élelmiszer hónapokig, akár évekig problémamentesen elállhat.

Az első világháború előtt még a cukor nélküli befőzés volt a tipikus eljárás, azonban, mióta a lakosság nagy mennyiségben hozzáfér az édesítőkhöz, általában a cukros befőzés eljárását alkalmazzuk. Magyarországon a legelső, cukorral befőzött élelmiszerek közé a lekvárok tartoztak, de ezek között van, amihez nincs is szükség hozzáadott cukor használatára sem – tipikus példa erre a messze földön híres szatmári szilvalekvár, amit 12, de akár 24 órán keresztül is főzhetnek.

Gyakorlatilag bármilyen gyümölcsöt, zöldséget, gombát vagy készételt tartósíthatunk befőzés útján. A befőzéshez használhatunk újabban befőző automatát, azonban a hagyományos módszerrel, egy fazék gyöngyöző vízben is ugyanígy elérhetjük a kívánt végeredményt, mindössze több türelemre és egy kis tapasztalatra van szükségünk hozzá. A befőzött kompótot, lekvárt, szörpöt stb. ezután dunsztoljuk: ehhez használhatunk nedves dunsztot (a befőzővízben hűtjük ki) vagy száraz dunsztot (kivesszük a vízből, majd jó alaposan bebugyoláljuk szövetekkel, papírral, hogy lassan hűljön ki).

A zöldségek tartósítása esetén a befőzés mellett lehetőségünk van erjesztéssel történő savanyításra is, fermentálás útján (a fermentálás nevű eljárás menetéről, biológiai hétteréről korábbi cikkünkben írtunk részletesen), azonban ebben az esetben biológiai és kémiai folyamatok játszódnak le az üvegben (a tejsavbaktériumok elkezdik lebontani a cukrokat, ami szén-dioxid-termelődéssel jár együtt), és ezeket a folyamatokat nem állítjuk meg hőkezeléssel. Utóbbi eljárás egyébként lassan kezdi újra átvenni a hatalmat a szocializmus során elterjedtté vált ecetes savanyítással szemben.

A befőzés lehetőséget teremt készételek konzerválására is, szintúgy hozzáadott tartósítószerek használata nélkül. Tipikusan jól konzerválhatók például a házi ivólevek, főzelékek és egyszerűbb egytálak (pl. chilis bab), szószok (pl. házi ketchup, különféle mártások) és feltétek (pl. bolognai ragu), vagy a különböző krémek is (pl. lecsókrém, padlizsánkrém). Ugyanígy egyszerűen konzerválhatjuk kedvenc házi bébiételeinket, de bekerülhet a dunsztos üvegbe akár a marhapörkölt vagy a töltött káposzta is, így nem kell nélkülöznünk a házias ízeket akár egy utazás során sem – sőt, még spórolhatunk is velük!

Tartósítószerek: használjuk őket, vagy ne?

A téma legmegosztóbb kérdése a tartósítószerek használata, ugyanis alkalmanként még a legalaposabb háziasszonyokkal is előfordul, hogy egy rosszul lezárt üveg tartalma megromlik – sokan inkább biztosra mennének, hogy házi élelmiszereik 100%-ig időtállóak legyenek. Háztartási tartósításra nagyszüleink idejében tipikusan szalicilt használtak, annak nagyipari betiltása óta viszont leginkább a nátrium-benzoáttal vagy a borkősavval találkozhatunk a receptekben, amelyeket jelenleg jóval biztonságosabbnak tartunk kevésbé kifogásolható összetevőik miatt.

Az élelmiszerekben a tartósítószerek célja, hogy meggátolják az alapanyagok romlását, azáltal, hogy elpusztítják az ételben keletkező mikroorganizmusokat. Habár régebben bevett szokás volt a használatuk, ma már célzottan kerüljük őket: a szalicilsav köztudottan képes felhalmozódni az emberi szervezetben, káros hatást fejtve ki ezzel veséinkre és idegrendszerünkre, a nátrium-benzoát pedig bélrendszeri problémákhoz és allergiás reakciókhoz vezethet. Jelenleg sokan a borkősavat tartják a legbiztonságosabb tartósítószernek, ezt korlátlan mennyiségben használják is az élelmiszeriparban, még a bébiételek esetében is engedélyezett.

Habár bombabiztos megoldást nyújtanak a tartósítószerek, könnyűszerrel meg is úszhatjuk a használatukat, ha megtanuljuk jól befőzni és dunsztolni az üvegeket (a befőzés során edény alját béleljük ki konyharuhával, majd helyezzük az üvegeket vízbe és melegítsük lassan, hogy gyöngyözve forrósodjon át az étel (75-100°C között főzzük – a befőzni kívánt dologtól függ, hogy mennyi ideig kell melegíteni, azonban a forrástól számítva 10-30 perc elég szokott lenni pl. egy kompót esetében).

A tartósítószer nélkül eltett élelmiszerek szavatossági ideje a kibontást követően attól függ, hogy milyen jellegű élelmiszerről van szó. A magas cukortartalmú lekvárok hűtőben kibontva is sokáig (hetekig, hónapokig) elállhatnak, míg a házi konzerveket, ha nem használtunk hozzájuk tartósítót, érdemes ugyanúgy azonnal elfogyasztani, mint a friss ételt. A hermetikusan lezárt élelmiszer a kibontása után máris érintkezik a mikroorganizmusokban gazdag környezettel és záros határidőn belül (1-3 nap) romlásnak indulhat.

Befőzőszezon 2024: ezekkel a különleges lekvárokkal és szörpökkel nem lőhetsz mellé

A szezonális javak feldolgozására számtalan alternatíva létezik, és csak a képzeletünk szab határt annak, hogyan kombináljuk őket. Sokan nem is gondolnák, de a befőzőszezon nem csak májustól szeptemberig tart: késő ősztől kora tavaszig is bőséggel találhatunk különleges virágokat, gyógynövényeket és gyümölcsöket is, amelyek nem csak frissen fogyasztva, hanem palackba zárva is nagyon finomak. Nézzük, milyen különleges befőzős ötletekkel rukkolhatunk elő az év során, mivel kezdjük, vagy éppen zárjuk a befőzőszezont!

Tavasz

A gyümölcsszezont rendszerint az eperrel indítjuk, amelynek – habár már most is kapható a boltokban, piacokon – valódi hazai szezonja csak májusban jön el. Az eperből kiváló lekvárt és szörpöt lehet készíteni – ezeket szokás egyszerre befőzni, ugyanis egy rendkívül lédús gyümölcsről van szó, amelynek levét érdemes nem „elfőzni”, hanem önálló italként, szirupként lepalackozni. Az eper mellett május végén már indul is a korai meggy és a cseresznye szezonja, illetve bogyósokkal is találkozhatunk, azonban ezekkel érdemes várni júniusig.

Amit tavasszal vétek kihagyni, azok a virágok: az illatos, dekoratív ehető virágok szezonja már kora márciusban beindul: elsőként az ibolyát szedhetjük (amiből igazán különleges ibolyaszörpöt készíthetünk), utána úton-útfélen megjelenik a napsárga pitypang (virága az egyik legkülönlegesebb szörpalapanyag), április végétől, május elejétől pedig már szedhetjük is az orgonát, amiből szintén különleges, rózsaszínű szörpöt főzhetünk. Az orgonát követően május végén, június elején indul a bodza, majd az akác szezonja is. A bodzavirág szintén egy nagyon sokoldalú alapanyag: virágából főzhetünk lekvárt, szörpöt vagy pezsgőt, de még palacsintát is süthetünk belőle.

Nyár

Ha már az ehető virágoknál tartunk, nyáron érdemes kipróbálnunk a rózsából, levendulából készült édességeket is – ezekkel bármilyen gyümölcsalapú szörpöt feldobhatunk. Ahogy a bodzát, orgonát megéri az eperrel kombinálni, úgy a tipikus nyári gyümölcsök között a meggyet, cseresznyét és a barackféléket is megéri felturbózni akár levendulával, vagy olyan friss zöld fűszernövényekkel, mint a bazsalikom vagy a rozmaring. A zöldségek és gyümölcsök legszélesebb kínálatával egyébként ebben az időszakban találkozhatunk: mindenképpen érdemes kísérleteznünk az olyan bogyósokkal, mint az áfonya, a ribizli, a málna és a szeder, vagy a büszke, ami szintén a szezon egyik legkülönlegesebb lekváralapanyaga.

A barackfélék mellett nyáron már indul is az alma- és körtefélék, illetve a görög- és a sárgadinnye szezonja (tudtad, hogy dinnyéből is lehet lekvárt készíteni?), sőt, az évszak végefelé a szőlő és a füge is meghozza első terméseit – a fügelekvár készítése ráadásul pofonegyszerű feladat. Nyár végén már javában szedhetjük a szilvát is, amiből nem csak szilvapálinkát, hanem izgalmas, sűrű és mézédes lekvárokat is könnyűszerrel létrehozhatunk (megéri például csokoládéval vagy gyömbérrel kombinálni).

Ősz

Augusztus végén, szeptember elején érik be a valódi csodagyümölcsként számontartott bodzabogyó, amiből szintén különleges szörpöt, lekvárt készíthetünk. Szeptemberben érdemes sorra végigkóstolnunk az ízletes magyar körtéket, amelyekből hiánypótló lekvárt, kompótot főzhetünk házilag – ilyet biztosan nem árulnak a boltban! A körte mellett ekkor van a szilva csúcsszezonja, no meg persze a szőlőé, ezek lecsengése után pedig kilószámra vásárolhatjuk a birsalmát, amelyből csodás birsalmasajtot, birslekvárt, vagy üdítőitalt készíthetünk.

Ősszel indul továbbá a sütőtökszezon: vétek lenne kihagyni a krémes sütőtöklekvárt, vagy a házi „pumpkin spice” szirupot. Ekkoriban szedhetjük az erdőszéleken, mezőkön a csipkebogyót, a galagonyát vagy a kökényt, amelyek nem csak ízletesek, hanem egészségesek is. Legalább ilyen különleges lekváralapanyag a gesztenye is, amit bármilyen ünnepi hangulatú desszertlekvárba beletehetünk. Sokan azt hinnék, hogy ősz végére, tél elejére kifogyunk a lekváralapanyagokból, azonban ez a legkevésbé sem igaz: ilyenkor érdemes kihasználni az ízletes déligyümölcsök szezonját.

Tél

Mit eszünk télen a bőséges C-vitamintartalmáért? Hát a különféle citrusokat! Télen a boltokban többféle narancs és mandarin is kapható, melyeket – mondanunk sem kell – nem csak frissen élvezhetünk ki, hanem különféle ivólevek, szörpök és lekvárok formájában is. Egy hasznos információ: ha bio citrusokat használunk, azoknak még a héja sem kell, hogy kárba vesszen, hiszen kiváló kandírozni való alapanyagról van szó – ráadásul, mivel a kukától mentjük meg, jóformán „ingyen van”.

Télen érdemes kipróbálnunk továbbá a különféle csokis, diós vagy mákos desszertlekvárokat, illetve a különleges, éppen az ünnepekre beérő naspolyát is, amelynek előkészítésével az egyedi lekvárok rajongóinak mindenképpen érdemes megküzdeniük. Habár nem hazai gyümölcsökről van szó, télen érdemes eljátszadozni a kivivel vagy az ananásszal is, sőt, a januári, februári offszezonban megéri kipróbálni a hagymalekvárt, a céklalekvárt, sőt, a sárgarépalekvárt is.

A következő, univerzálisnak mondható receptúrák során bemutatjuk, hogyan tehetjük el télire kedvenc gyümölcseinket, vagy akár zöldségeinket lekvár, szörp vagy kompót formájában. Aggodalomra semmi ok: ha a helyes arányokat eltaláltjuk, onnantól szinte lehetetlen elrontani ezeket az egyszerű házi élelmiszereket. Nézzük, mi mindent érdemes tudni róluk!

Univerzális lekvár recept

A lekvár nem más, mint cukorral pépesre és sűrűre főzött gyümölcs. A legtöbb receptúra 1 kg megtisztított gyümölcsre 250-350 g cukrot számol, azonban az arányok attól is függhetnek, hogy mennyire édes gyümölccsel dolgozunk – értelemszerűen minél édesebb eleve az alapanyag (pl. szilva, eper, barack), annál kevesebb cukrot kell hozzá használnunk, ellenben minél kevésbé édes, zamatos az alapanyag (pl. birsalma), annál több cukrot érdemes beletenni.

A befőzéshez használhatunk sima kristálycukrot, ám mézzel, nádcukorral, befőzőcukorral is ugyanolyan jól működnek a receptek, és alternatív édesítőszerekkel (pl. xilit, eritrit) is megéri próbálkozni. A legtöbb cukrot és cukorhelyettesítőt a sima kristálycukorral megegyező arányban használhatjuk, azonban a tiszta steviával vigyázzunk, ugyanis egy nagyon koncentrált, tömény édesítőről van szó, amellyel könnyen elronthatjuk ételeinket.

A lekvárkészítés egyébként pofonegyszerű munka: tisztítsuk meg alaposan (ha nem ehető a héja, azt távolítsuk el) és kockázzuk fel a gyümölcsöt (ha nagyon lédús az alapanyag, mint a meggy vagy az eper, cukrozzuk be kissé, majd, ha kieresztette a levét, azt öntsük le szörpnek), majd tegyük fel főni – ha kemény húsú alapanyaggal dolgozunk, egy kevés vizet is önthetünk alá, hogy meginduljon (sőt, van, amit érdemes elő is főzni – ilyen például a kőkemény birsalma).

A gyümölcsök egy részét a magok miatt passzírozni is kell – tipikus példa erre a bodzabogyó vagy a csipkebogyó, de van, aki még a szedret, málnát is átpasszírozza a tömény gyümölcsesszenciáért. A szétfőtt (szükség szerint átpasszírozott) alapanyagnak beállítjuk az édességét, szükség szerint savanyítjuk egy kis citromlével, illetve megízesíthetjük különféle fűszerekkel is (pl. fahéj, szegfűszeg, gyömbér), ezután folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük.

A hagyományos lekvárokat addig főzzük, míg olyan sűrűre nem redukálódnak, hogy jóformán megáll bennük a kanál – ezt a hosszadalmas folyamatot viszont egy kis dzsemfix használatával lerövidíthetjük. A kész lekvárokat alaposan csírátlanított üvegekbe töltjük, rájuk csavarjuk a kupakot, majd fejtetőre állítjuk 10-15 percre. Érdemes a lekvárokat is száraz dunsztba téve kihűteni.

Univerzális szörp recept

A lekvárok és szörpök hasonlóan készülnek, azonban utóbbi kategóriával jelentősen kevesebbet kell bajlódjunk. Szörpöt készíthetünk tisztán a gyümölcs frissen facsart levéből (kinyerhetjük ezt pl. gyümölcscentrifuga segítségével), de a gyümölcs főzése során is kinyerhetjük belőle az ízeket. Amennyiben gyümölcslevet (vagy vízben kiáztatott virágaromát) használunk, mérjük le a levet, majd használjunk hozzá ugyanannyi cukrot, hogy 1:1 arányú cukorszirupot kapjunk (ez az arány eredményezi a legjobb állagot, azonban ettől eltérő receptúrákkal is találkozhatunk).

A szirupot kedvünkre ízesíthetjük különféle fűszernövényekkel. A szörp savanyúságát állítsuk be ízlésünknek megfelelően - egy liternyi alapanyaghoz kb. egy teáskanálnyi citromsavat érdemes használni – ez adja a koncentrált szirup savanyúságát, egyben vibráló színekkel ajándékozza meg a szörpünket. A szörpöt főzzük addig, míg gyöngyözni nem kezd, ezután egy tölcsér segítségével töltsük hőálló csatosüvegekbe, végül dunsztoljuk őket.

A főtt gyümölcsből készülő szörp esetében öntsük fel a választott gyümölcsöt (tipikusan kevésbé lédús gyümölcsök, pl. alma, körte, szilva stb.) annyi vízzel, amennyi ellepi, majd főzzük benne szét a gyümölcsöt. Szűrjük le az így elkészített gyümölcsös levet és főzzük fel 1:1 arányban a cukorral, savanyítsuk, fűszerezzük, és már mehetnek is az üvegbe. Hasonló módon készíthetünk házi rostos ivólevet is: tegyük a megtisztított gyümölcsöket egy nagy fazékba és öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, cukrozzuk ízlésünknek megfelelően, majd botmixerezzük simára és palackozzuk, dunsztoljuk a szörphöz hasonlóan.

Univerzális kompót recept

A korábbiakban már többször is készítettünk befőttet (pl. egresbefőtt, körtekompót, cseresznyekompót), így már tapasztaltan kijelenthetjük, hogy a kompótfőzés valóban olyan pofonegyszerű, mint ahogy azt nagyanyáink is állítják. Készítsük elő a gyümölcsöket alapos válogatással, tisztítással és hámozással, majd vegyük elő a csírátlanított üvegeket és tegyünk mindegyikbe fűszereket az ízlésünknek megfelelően (pl. fahéjat, szegfűszeget), majd helyezzük el bennük a gyümölcsöt és adjunk mindegyik üveghez kb. 4 evőkanál kristálycukrot, végül pedig öntsük fel őket tiszta vízzel. Ha ezzel megvagyunk, béleljünk ki egy nagyobb fazekat konyharuhával, majd sorakoztassuk az edénybe az üvegeket és öntsük fel őket annyi vízzel, hogy a víz szintje a befőttek háromnegyedéig érjen.

Kezdjük kis lángon melegíteni a vizet, majd forrásponttól számítva (amikor már az üvegekben is gyöngyözik a víz) 10-30 percig főzzük az alapanyagot (érdemes utánajárnunk, hogy az adott gyümölcsöt hány percig érdemes befőzni, azonban általánosságban elmondhatjuk, hogy a törékenyebb, lágyabb fajtáknak elég 10 perc is, a keményebbeket 30 percig is főzhetjük). Amikor letelt az ajánlott főzési idő, zárjuk le az üvegeket a csírátlanított tetőkkel, majd tegyük őket nedves vagy száraz dunsztba kihűlni.

Címlapkép: Getty Images